Aranyérem a fiók mélyén

Harminckét esztendőt kellett várni arra, hogy ismét debreceni női kézilabdacsapaté legyen a magyar bajnoki cím. Legutóbb 1955-ben nyert aranyérmet a Debreceni Törekvés SK együttese, míg ez évben a jogutód, a DMVSC gárdája jutott fel a csúcsra, a dobogó legfelső fokára. Az ünnepléssel töltött napokat követően kerestem fel Bokor Ferencet, a Törekvés egykori edzőjét, aki nyugdíjas létére sem szakadt el a sportágtól. Figyelemmel kíséri az eseményeket, rendszeres kapcsolatot tart a debreceni, sőt a fővárosi kézilabdaélet jeles képviselőivel. Némelyikükhöz régi, avagy újabb keletű barátság fűzi Feri bácsit. Nagy Jenő, Sápi Lajos. Szolnoki Győző, Kárpáti Béla, dr. Fülöp György, Madarász István, Engi Sándor és Komáromi Ákos neve gyakran hangzik el beszélgetésünk során.

A maiak dicséretét követően csak nehezen kanyarodunk vissza a múltba. Az ötvenes évek légkörét még akkor sem könnyű felidézni. ha netán olyan siker volt is Feri bácsi életében, egyik mérföldköve, mint a magyar bajnoki cím elhódítása. Méghozzá a Csepeltől. A Debreceni Törekvés 1955-ben megszakította a pesti hegemóniát. (Két évvel korábban ugyanez sikerült a Debreceni Petőfi SK-nak is!)

- Más rendszerű volt még akkor a bajnokság - mondja kissé eltűnődve. - Megyei, majd területi osztályozókat követően juthatott el egy csapat a legjobbak vetélkedésébe. Egy-egy gyengébb teljesítmény mindig azzal fenyegetett, hogy kiesik a gárda a további küzdelmekből. Ezért végig maximálisan kellett koncentrálni annak, aki a dobogóra kívánkozott.

- Ez sikerült a Törekvésnek 55-ben.

- Nagyszerű érzés ma is rágondolni. Életem egyik legszebb pillanata volt.

- Mi lett a csapattal, miért nem sikerült továbbra is az élen maradni?

- Annak idején a napi munka után sportoltunk, kézilabdáztunk. Én is végeztem a dolgomat a MÁV Igazgatóságon - harminc évig ott volt a munkahelyem -, és edzősködtem minimális anyagi és erkölcsi megbecsülés ellenében. Mint bajnokcsapat edzőjének, úgy emlékszem, 700 forint volt a tiszteletdíjam. Nem volt munkaidő-kedvezmény, és nagy szó volt, amikor kijártam, hogy Szénási Irén ingyen kapjon ebédet az üzemi konyhán. A lányok is mindannyian dolgoztak. Még Arany Éva is. aki később 35-szörös válogatott lett. és nemcsak a debreceni, de a magyar kézilabdázás kiemelkedő egyénisége volt. De Szondi Judit villamoskalauzként ugyancsak nem könnyíthetett a munkáján, műszakba kellett járnia, miként Horogh Kati Nyíradonyban 24 órázott az állomáson, forgalmistaként. Igaz, ha utazni kényszerültünk. akkor a kérvényeink - végigjárván a bürokrácia állomásait - általában kedvező elbírálást kaptak. Mehettünk, egy-egy napot jóváírtak. Volt úgy, hogy bevittem a ruhámat és a rádiómat a "zaciba", mert csak úgy juthattunk el valahová... Így aztán nem csoda, hogy nem tudtunk versengeni azokkal az egyesületekkel, amelyek tehetősebbek voltak. A D. Dózsa elvitte tőlünk a jó játékosokat. Lányokat, fiúkat egyaránt. Mi meg ottmaradtunk Nagy Jenővel a Lokiban!

- Lokiban? Nem a Törekvésben?

- A DVSC nevét akkortájt a politika változtatta Törekvésre, de számunkra mindig "Loki" maradt!

- Manapság nagy divatja van a nosztalgiának. Látom, a lakásban is jelen vannak a sportmúlt emlékei, ereklyéi. Serlegek, vázák, plakettek és érmek. És természetesen a tablókép a bajnokegyüttesről. Gyakran idézi-e fel a múlt kedves-kellemes pillanatait?

- Amit itt látsz, az csak egy része a kollekciónak. Több mint 300 érem és a jó ég tudja még mi minden kint van a kertünkben. Amikor metszegetés, permetezés közben megpihenni leülök, előszedem és nézegetem, rakosgatom őket. Olyankor néha elérzékenyülök. Rég volt, szép volt!

- A "lányok" meglátogatják-e néha?

- Nemigen. Szűcsné Szénási Irénnel van csak jóformán kapcsolatom. A többiek? Szétszóródtak, családosak, gondokkal, örömökkel élnek, nem nagyon juthatok már az eszükbe. Van, aki korán elment közülünk. Szegény Oláh Sára meghalt ... Hajdú Kati (Baloghné) a megyei sportosztályon dolgozik, vele és hébe-hóba Arany Évával is találkozom. Én azért figyelemmel kísérem a sorsukat, igyekszem tudni mindannyiójukról valamit. Boldogsággal és némi büszkeséggel tölt el, hogy megállják a helyüket az életben, úgy, ahogyan a pályán annak idején...

Keressük az aranyérmet! Még Margit néni, Feri bácsi felesége is igyekszik előtalálni. Eközben egy-egy ferde pillantással illeti az egykori "bajnokot". Ő azonban kimenti magát, mondván, a kisunoka, Zsófika elől rejtette a fiók mélyére.

Szentgyörgyi János

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com