NBI 2004/2005Kiskunhalasi NKSE-DVSC-Valdor 22-22

Az edzők is csatáznak Halason

2005. január 19., 17:49 (B.R.)

Két hét szünet után, a 16. fordulóval folytatódik az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság. A DVSC együttese csütörtökön 18 órától - a találkozót a Sport1 élőben sugározza - a Kiskunhalas otthonában lép pályára.

A lehetőségekhez mérten igyekezett maximálisan felkészülni a Laurencz László vezette hajdúsági csapat a halasi vendégjátékra, amelynek a Dunaferr felett aratott győzelem miatt igencsak megnőtt a jelentősége. A jelen állás szerint a tabella ötödik helyét foglalják el Nyilasék - tíz győzelem mellett ötször szenvedtek vereséget a piros-fehérek - , ám amennyiben sikerrel vívják meg a mögöttük tanyázó társaságokkal a harcot, és emellett hazai környezetben legyőzik a Fradit, akkor akár a negyedik pozícióba is odaérhetnek az alapszakasz végén.

Egyelőre azonban csak a csütörtöki összecsapás foglalkoztatja a lányokat és a cívisvárosi híveket egyaránt, és mindkét fél úgy gondolja, győztesen kell megvívni a csatát. A hírek szerint a Loki lányai idegenben sem maradnak magukra, hiszen lelkes szurkolóik elkísérik őket Kiskunhalasra. A vendéglátók egyébként éppen fordított mérleggel rendelkeznek, mint riválisuk - öt siker, tíz bukta -, ám mivel Zsiga Gyula tanítványai szeretnének bekerülni a rájátszásban a középső négyesbe, ezért minden bizonnyal igyekeznek alaposan megnehezíteni Szűcsék dolgát. A találkozó további pikantériájának ígérkezik, hogy két, hazai és nemzetközi szinten is igen elismert edző néz egymással farkasszemet.

-Igaz, valóban, ez a poén benne van a mérkőzésben, és nyilván kollégámmal mi is külön taktikai mérkőzést vívunk majd a kispadon -nyilatkozta a Naplónak Laurencz László, a DVSC vezetőedzője. -Úgy gondolom, mindketten kölcsönösen elimerjük egymás munkásságát, legalábbis, én biztosan így vagyok ezzel. A mérkőzésre rátérve, itthon nagyon simán diadalmaskodtunk a Kiskunhalas felett, és bár azóta is tartjuk igen jó formánkat, ez a mostani, valószínűleg, másfajta meccs lesz. Ne felejtsük el, idegenben leszünk, egy szorult helyzetben lévő rivális otthonában, ráadásul tv-s találkozón. Nagy kérdés lesz, hogy a nyomást melyik alakulat viseli el jobban. A felkészülésünket nehezítette, hogy Szűcs Gabriella betegséggel küszködött a napokban, és Ruta Latakaitének is ki kellett hagynia a térdfájdalmai miatt tréningeket, azonban kedden már mindketten edzettek, és remélem, csütörtökre még jobb állapotba kerülnek.

Forrás: www.haon.hu


B.R.

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 25., 19:54

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...

április 24., 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...