Vae victis! Azaz: jaj a legyőzőtteknek!
1996. november 19. - Hajdú-bihari Napló (Kiripolszky Tamás )
No, ez az amit nem mondhattak - és nem is mondtak - a DVSC-Symphonia női kézilabdacsapatának játékosai és szurkolói a vasárnapi EHF-kupa-visszavágó után. Már csak azért sem - mert véleményem szerint - az ellenfél, a Plastika Nitra igazából nem is volt vesztes. A szlovák játékosok emelt fővel - bár bizonyára nagyon szomorúan - hagyhatták el a gigászi csata színhelyét. Ha a gólok számát nézzük, alulmaradtak, ám a két találkozó összesítésében egy fikarcnyival sem nyújtottak kevesebbet, mint a rangos európai kupa védője. S ha nem csupán az eredmény - a továbbjutás - oldaláról közelítenénk meg a párviadalt, két győztest kellene hirdetni. Bízvást mondhatom, a nyitraiak nem csupán játéktudásban nőttek fel az európai élvonalhoz. Erkölcsi tartásuk, sportszerű viselkedésük is példamutató. A bravúrtól karnyújtásnyira voltak ugyan, de nem vetkőztek ki emberi, sportolói mivoltukból, miután elszalasztották a lehetőséget. A meccset követő sajtótájékoztatón a rendkívül fegyelmezett társaság edzője, Vladimír Danove is kivívta az újságírók szimpátiáját. Az újságírókét, akiknek még élénken él az emlékezetében az egyik norvég tréner gyalázkodó, kötekedő, sértő, a győztest megalázó nyilatkozata, s cinikus megjegyzése: "Otthon majd mi nyerünk tízzel, mert a bírók akkor a mi javunkra fognak csalni." Azon az ominózus találkozón kilenc "fával" nyert a Loki... Danove úr szavai viszont - nyelvtörvény ide vagy oda - arról győztek meg, hogy ha nem is egy nyelven, de egy nyelvet beszélünk.
Kiripolszky Tamás
Forrás: Hajdú-bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
tegnap, 17:00
Három évre szóló profi szerződést kötöttünk a DVSC Kézilabda Akadémia tehetséges, junior válogatott kapusával, Majoros Grétával. Tovább...
január 14., 20:20
Hiába kezdett kiválóan a DVSC SCHAEFFLER a Ferencváros elleni rangadón, a folytatásban nem tudott lépést tartani a sztárokkal teletűzdelt fővárosi együttessel. Tovább...
január 13., 18:00
Tíz forduló után tíz győzelemmel áll a bajnokságban a DVSC SCHAEFFLER. Szerdán 18 órakor következik az eddigi legkeményebb ellenfél, a Ferencváros látogat a Hódosba. Tovább...
január 10., 22:31
Második félidei kiváló játékának köszönhetően ismét legyőzte a Storhamart a DVSC SCHAEFFLER és ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. Tovább...
január 9., 18:00
Január 10-én, szombaton, 20 órakor a norvég Storhamar ellen kezdi meg 2026-os BL-szereplését a DVSC SCHAEFFLER. Ellenfelünktől négy játékos volt ott a decemberi vb-n aranyérmet szerző norvég válogatott keretében. Tovább...