Léránt Vivient már láthatta tavaly ősszel a debreceni közönség; akkor a Főnix Csarnokban a Hypo NÖ játékosaként lépett pályára a Loki ellen a Bajnokok Ligájában. A fiatal kézilabdázó – aki még mindössze 21 éves lesz augusztusban – nyáron kölcsönjátékosként csatlakozott a DVSC-Fórum csapatához, két évre.
2011. július 20., 10:43 - haon.hu (HBN)
– Jól érzem magam Debrecenben, jó a csapat, mindenki kedves, s örülök, hogy végre rendesen edzhetek – nyilatkozta a Naplónak Léránt Vivien. Hozzátette: ugyan minden tréningen „meghalnak”, de az alapozás erről szól.
Vivien kisgyerekként úszással kezdte sportpályafutását, mint mondta, jól is ment, de sok problémája volt a fülével, így váltani kellett. Elsős korától tornára járt, három-négy évig csinálta is, de erős testalkata a tornához kevésbé volt megfelelő. Ezután következett a kézilabda…
– A legjobb barátnőm űzte ezt a sportágat, s „lecsalt” edzésre – emlékezett vissza az átlövő.
– Ennek már tíz-tizenegy éve. Nyolcadik osztály után igazoltam a Hypóhoz, s emellett magántanuló voltam, majd Dunaújvárosban tettem le az érettségit. Hat évet töltöttem Bécsben, de már tavaly is szerettem volna Magyarországra jönni, akkor azonban még nem sikerült.
Mint megtudtuk, több ajánlata volt itthonról, ezek közül választotta Debrecent.
– Fiatal, pörgős csapat, amely a Bajnokok Ligájában indulhat, s Köstner Vilmosról is azt hallottam, hogy jó edző. Ausztriában az interneten keresztül néztem a meccseiket, amikor lehetőségem volt rá.
– Őszintén szólva nagyon izgulok az első meccs előtt, hiszen még nem játszottam a felnőtt magyar bajnokságban. Ugyanakkor nagyon várom már, hogy milyen lesz. Ausztriában egészen kevesen járnak meccsre, s amikor a Főnix Csarnokban játszottunk, láttam a Loki szurkolóit – szokatlan volt a tömeg és a hangos biztatás. Remélem, ez idén is így lesz – jegyezte meg a játékos.
Vivien szabadidejében általában hazautazik Dunaújvárosba a családjához, de kikapcsolódásként szeret kirakózni, rejtvényt fejteni, olvasni és sportközvetítéseket nézni. Mintegy másfél hete költözött Debrecenbe – a felkészülés július 11-e óta tart –, mint elárulta, még nem volt ideje alaposabban megismerni a várost, de a csapattársai „felkarolták”, segítik.
HBN
Forrás: haon.hu
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...