Az élsportoló: Arany Éva

1951-ben játszotta első bajnoki mérkőzését, az utolsót 1966-ban. Két debreceni klubban, a DVSC-ben és a D. Dózsában szerepelt. Azok közé a debreceni sportolók közé tartozott, akik hosszú időn keresztül sportáguk legjobbjai voltak. Átlövőként és beállósként is átlagon felüli teljesítményre volt képes. A debreceni női kézilabdasport legnagyobb játékos egyénisége volt.

Arany Éva - Oláh Antalné - a MÁV Építési Főnökség pénzügyi előadója, kézilabda-mérkőzéseken ritkán látjuk, visszavonulása óta szinte észrevétlenül végzi mindennapi munkáját.

- Tizenöt éven keresztül életem meghatározó eleme volt a sport. Délutánjaimat kint töltöttem a pályán, kéziztem, kosaraztam, atletizáltam. Amikor először játszottam a DVSC-ben, álmodni sem mertem 1 arról, hogy válogatott leszek. Szórakoztam, játszottam. Mindezt napi nyolc órai munka után. Reggel 8-kor mentem dolgozni, munka után pedig edzésre. Rendszerint este 8-ra értem haza. Később, amikor tagja lettem a magyar válogatott keretnek, és hetente kétszer utaztam Budapestre, vagy edzőtáborba kellett mennem, a munkakörömet akkor is elláttam. Ha hazajöttem, túlóráztam, nem akartam, hogy más dolgozzon helyettem. Sohasem vártam, hogy jutalmat, elismerést kapjak a munkahelyemen sporteredményeimért. Amikor ezüstérmesek lettünk a belgrádi világbajnokságon, akkor kaptam munkahelyi elismerést sportért, a sporthivatalból pedig 2000 forint jutalmat.

Mindennél többet jelentettek számomra a nagy mérkőzések és az, hogy válogatott lehettem. Két világbajnokságon (Jugoszlávia 1957, Románia 1962) vettem részt. Máig sem tudom elfelejteni a Belgrádban vívott mérkőzéseinket. Legyőztük a jugoszláv válogatottat és ezüstérmesek lettünk. Bejártam fél Európát. Serlegek, oklevelek emlékeztetnek a múltra.

- Aztán elérkezett a búcsú pillanata. Úgy tűnik, mintha szándékosan kerülné a kézilabdával való találkozást.

- Nehezen tudtam elszakadni a játéktól, de mégsem volt fájdalmas a búcsú. 1962-ben voltam utoljára válogatott, de a klubomban még tovább játszottam. Az utazások, edzőtáborozások helyét a mindennapi munka, a családi élet vette át. Férjhez mentem. Megszületett a kislányom, és úgy éreztem, neki nagyobb szüksége van rám, mint az egyesületnek.

- Tudom, hogy sem a DVSC, sem a Dózsa, sem a magyar válogatott nem búcsúztatta el. Talán ez az oka, hogy visszahúzódott?

- Akkoriban talán még a válogatottságok számát sem tartották nyilván, búcsúmérkőzésekről pedig szó sem lehetett. Én akkor ezt így tartottam természetesnek.

- Milyen az élsportoló élete sport nélkül?

- Sohasem akartam a sportból élni. Egy-egy sportoló pályafutása - bármennyire sikeres - legfeljebb egy évtized lehet. Az egykori sikerekből pedig nem lehet megélni. Számomra nagyon megnyugtató volt tudni, hogy a munkahelyemen van mit tennem, és sohasem aszerint ítéltek meg, hogy hány gólt dobok a mérkőzéseken, hanem hogyan végzem el a munkám. Amikor például a DVSC-ből a D. Dózsához igazoltam - mert a belügyi klub segített a lakásproblémám megoldásában, és az egyesület nem adott ki - nem éreztették velem a vasútnál, hogy haragszanak rám. Pénzügyi előadóként dolgozom, minden reggel háromnegyed nyolckor kezdem a munkát, és örömteli érzés számomra, hogy vár a férjem és a kislányom. Ma persze az élsportolótól megkívánják, hogy minden erejét és energiáját a sportra fordítsa. Én mégis azt hiszem, az teszi jól, aki megtalálja az összhangot a mindennapi munka és a versenysport között

Amíg beszélgetünk, felelevenednek a régi nagy mérkőzések, a sportolót élete végéig elkísérő izgalmas pillanatok emlékei: az első válogatottság, a magyar bajnokságot jelentő gól és a világbajnoki ezüstérem. Arany Éva ma olyan kiegyensúlyozott és nyugodt, mint a pályán volt. Az ezüstérmes magyar együttes "sztárja", akinek fényképét gyakran közölték a lapok, sohasem volt ideges, nem veszekedett játékostársaival. Az élsportolónak mindig vannak riválisai, irigyei, ellenségei. Bizonyára neki is voltak, de abban bizonyos vagyok, hogy sokkal kevesebben, mint másoknak. Sohasem gondolt rá, hogy edző vagy sportvezető legyen. Amint mondja, talán nem is tudná megérteni a mai fiatalokat, akik szerinte ha tehetségesek, máris a megélhetés lehetőségét keresik a sportban. De talán azért sem gondolt arra, hogy szorosabb kapcsolata legyen visszavonulása után sportágával, mert nem is tartottak rá igényt.

Eredményekben, sikerekben gazdag sportolói pályafutás az övé, olyan, amely tartalmassá és teljessé tette a munka mellett az életét.

Filep Tibor

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com