MK 2009/2010Dunaújváros-DVSC-Korvex 33-30

Az év utolsó tétmeccse

Ma délután öt órakor a Dunaújvárosi NKKSE otthonában lép pályára a DVSC-Korvex, a tét a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé jutás.

2009. december 29., 10:04 (BA)

Utoljára éppen az újvárosiak ellen játszott „éles” meccset a Loki, s a novembert 14-én megrendezett bajnokit 38-24-re nyerte meg Bakó Botond csapata. Azóta azonban mindössze néhány napot készülhettek közösen a lányok, hiszen négy játékosunk szerepelt a kínai világbajnokságon. A kupameccsen Hornyák Dórára nem számíthat a szakmai stáb, Dodó január 3-án, Hódmezővásárhelyen talán már pályára léphet.

„Hornyák Dóra nem játszhat, Bognár Barbara azonban meggyógyult, de a formája még természetesen elmarad a megszokottól - kezdte az MK-meccs felvezetését Bakó Botond. - Reméljük szép lassan Bogi is utoléri önmagát, hiszen nagy szükségünk lesz a játékára. A többiek mind bevethetőek, a kérdés, hogy milyen ideg és erőállapotban vannak a lányok, mindenesetre a legfontosabb feladat, hogy a fejekben rend legyen, mindenki felpörögjön, és maximális komolysággal álljon a feladat elé. Nagy hátrány, hogy másfél hónapja edzőmeccset sem játszott együtt a komplett keret, míg a Dunaújváros és a Vásárhely végig közösen készülhetett. Mindent megteszünk a továbbjutásért, hiszen ott akarunk lenni a kupa végjátékában.”

A továbbjutás egy mérkőzésen dől, a csapat fél 11-kor indul el Dunaújvárosba.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

november 15., 20:17

Kár a második félidőért

Az első félidőben abszolút egyenrangú partnere volt a DVSC SCHAEFFLER a francia bajnoknak, a folytatásban azonban egy párperces debreceni rövidzárlat elég volt a Metznek ahhoz, hogy lezárja a meccset. Tovább...

november 14., 19:10

Game, set, Metz

A szezon első periódusának zárásaként Metzben lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, hogy aztán a 2025-ös esztendő utolsó Bajnokok Ligája meccse után hét játékosunk számára elkezdődjön a vb-felkészülés. Tovább...

november 14., 13:37

Nekünk nyolcból nyolc

Nem volt könnyű, de a Mosonmagyaróvár otthonából is sikerült elhozni a két pontot, így nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a DVSC SCHAEFFLER a bajnokságban. Tovább...

november 11., 18:00

Az újabb Metz-meccs előtt Moson­magyaróvár

A Metz elleni, újabb BL-meccs előtt fontos bajnoki mérkőzés vár a debreceni lányokra. Szerdán, 19 órakor a Mosonmagyaróvár otthonában játszik rangadót a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...

november 8., 22:27

Öt góllal nyert a Metz

Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot. Tovább...