Az ezüstérem fényében

Mi az, ami miatt mégis kiélezett harc, izgalmas és színvonalas mérkőzések zajlottak és zajlanak a nők, illetve a férfiak mezőnyében? A több évtizedes hagyomány és az a dicsőség, mely a bajnoki cím mögött másodsorban mégiscsak a kupagyőztest illeti meg. Természetesen az ezzel járó nemzetközi szereplés, a KEK-ben indulás jogával.

A bajnoki sorrendet felborítva idén a női döntőben "csak" vidéki együttesek szerepeltek. A díszes serleget kiemelkedő teljesítménnyel a Bakony Vegyész gárdája hódította el. A veszprémiek három-négy évvel ezelőtt mind a női, mind a férfi vonalon elkezdtek egy céltudatos csapatépítési akciót. Semmiféle anyagi áldozatot nem sajnálva, kitűnő játékosok sorát, szakembereket telepítettek le a Bakony menti városban az előrelépés reményében. A nők teljesítményénél maradva, sokáig a bajnoki cím esélyesei voltak, míg az utolsó forduló drámai eseményei végül is a Bp. Spartacus ölébe pottyantották az aranyérmet. A Vegyész szájából a végső pillanatban énekelték ki a sajtot. Ám már ekkor látszott, hogy a "győri idegenlégiósokkal" megerősödött együttesben sok fantázia van.

Kellemes meglepetést okozott a debreceni szurkolóknak az a tény, hogy a vártnál jóval szerényebb bajnoki szereplés után a DMVSC lányai kiharcolták a hármas döntőbe jutást. A Ferencváros és az Építők skalpjával már-már az esélyek is nőni látszottak és szó esett mint lehetőségről, a végső győzelemről is. A lehetőség kétségtelen, kínálta magát és utólag "okoskodván", valóban karnyújtásnyira volt. Ám pontosan ezt a karnyújtást volt képtelen megtenni a csapat, mely így egyelőre meg kell elégedjen azzal, hogy saját lehetőségei után kullog. A rapszodikusság uralkodott teljesítményén a szélsőségek jegyeivel.

A szőlő azonban korántsem ilyen savanyú, hiszen csak a Bakony Vegyész ellenében kellett fejet hajtani, míg a Tatabányai Bányászt az utolsó, hazai meccsen szinte lelépték a DMVSC-lányok. Utólag már azon sem illik igazán boszszankodni, hogy pechükre két alkalommal is fagyoskodtak, éjszakáztak az országúton, mivel autóbuszuk "lerobbant". Mindenesetre sok apró és nagyobb tényező zavarta a felkészülés menetét és talán ezek hatása sem volt mindig pozitív a teljesítményekre. A csapat szereplését meghatározta, hogy Tóth Ildikó, Nagy Zsuzsa, Medgyessyné és Tóth Rózsa rendre átlag felettit nyújtottak. Kádárné több alkalommal is megcsillantotta azokat az erényeit, melyek alapján az egész magyar mezőny legjobb átlövői között lehetne, ha ... Csakhogy az egyik pillanat klasszismegoldását követi a másik pillanat elemista hibája. A sokáig sérüléssel bajlódó Bordás Ágnes úgy tűnik, kezdi visszanyerni formáját, önbizalmát. Szólni kell a fiatal Szántó Anna játékáról, akinek fejlődése az utóbbi időben meggyorsult, és igazolni látszik azok reményét, akik a magyar kézilabda jelenlegi nagy tehetségének tartják.

A csapat egyik erőssége, a válogatott Szilágyi Kati több hónapot töltött a sportkórházban és csak a jövő esztendő ad rá választ, hogyan sikerült bonyolult műtétje. Ennek ismeretében elmondható, hogy az ezüstérem fényében a gratulációk mellett a jobbító szándék, az előrelépés a még jobb minőség irányába kapjon világosságot, alkotó teret. A vezetők és játékosok körében egyaránt. Akár a veszprémiek példáját megirigyelve, akár saját értékeink gazdagításában.

Szentgyörgyi János

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com