IHF 1986HF Tyresö-DMVSC 20-25

Az IHF-kupa döntőjében a debreceniek!

DMVSC - HF Tyresö (svéd) 25-20 (11-7)

1986. április 7. - Hajdú-Bihari Napló (Tóth Lajos)

A debrecenihez képest sokkal kisebb csarnokban, de zsúfolásig telt nézőtér előtt találkoztak ismét az ellenfelek. A magyaroknál az első mérkőzésen megsérült Szilágyi Tyresőben már megpróbálkozott az edzéssel és orvosi segítséggel vállalni is tudta a játékot. Fájdalomcsillapító injekciót kapott és beállt a jobbszélre. Ez érezhetően megnyugtatta a társait is, akik sokszor elcsípték szemfülesen a labdát az adogató svédek elől és gyors indításokkal rendre sakk-matt helyzeteket teremtettek Pinet kapujánál. Komáromi Ákos úgy látszik megtalálta az ellenszerét ezúttal is a svédek taktikájának.

Fegyelmezett védekezést és gyors indításokra épített támadó játékot mutatott be a magyar csapat. A debreceniek hét átlövéses góljára a Tyresö csak három hasonló találattal tudott válaszolni. Tóth Ildikó parádés védései, Törökné betöréses góljai, Tóth Rózsa leválásai és Kádárné átlövései élményszámba mentek. A debreceniek játékát jól jellemzi, hogy mindkét emberelőnyüket kihasználták, s a nyolcperces emberhátrány alatt mindössze egy gólt kaptak. A mérkőzés összképe a debrecenihez volt hasonló. Szilágyiek érettebb játékot nyújtva ellenfelüknél megérdemelten jutottak az IHF-kupa döntőjébe.

A visszavágó után telefonon nyilatkozatot kértünk a DMVSC vezető edzőjétől és szakosztályelnökétől is.

Komáromi Ákos: "Meggyőző játékkal annyit nyújtott a csapat, amennyire a biztos győzelemhez szüksége volt.

Ezen a mérkőzésen egyértelműbb volt a fölényünk, mint Debrecenben. A két félidő elején tanúsítottak nagyobb ellenállást a svédek, de később nem tudták tartani a saját iramukat. Boldogan várjuk a döntőt!"

Engi Sándor: "Együttesünk a várakozásnak megfelelően hozta a formáját és nagyon erős első félidőt produkált. Néha ugyan voltak kritikus pillanatok, de ekkor is segített a lelkesedés. A mérkőzés végén kissé kiengedve is sikerült megtartani a behozhatatlan előnyt."

A DMVSC 52-39-es gólkülönbséggel tehát az IHF-kupa döntőjébe jutott, ahol Baranyai Antal technikai vezető tájékoztatása szerint, az NDK-beli Leipzig lesz az ellenfele. A döntőben előreláthatólag két mérkőzést vívnak a csapatok, az elsőt április 26-27-én, a másodikat pedig május 3-án vagy 4-én. A DMVSC női kézilabdacsapata ma, hétfőn a Budapesten 13 óra 40 perckor landoló repülőjárattal érkezik a Ferihegyi repülőtérre, s onnan később Debrecenbe.


Tóth Lajos

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 25., 19:54

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...

április 24., 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...