Az örök gondolkodó

A húsz éve nyert bajnoki cím alkalmából felkerestük az egykori DMVSC vezetőedzőjét, aki készségesen nyilatkozott a régi szép időkről.

-Milyen emlékei vannak arról a mérkőzésről, amikor a Győrt vertük meg és lettünk ezzel bajnokok? Hogyan ünnepelt?

-Egy olyan Győr ellen kellett pályára lépni, amely egy középcsapat volt. Őket korábban otthonukban is megvertünk, így abszolút mi voltunk a találkozó esélyesei. Hazai pályán illett begyűjtenünk a két pontot. Az első húsz percben döntetlen körüli volt az állás, nem tudtunk meglépni a vendégektől. Sok ziccert hibáztunk az első húsz percben. Ideges volt a csapat, gyermeteg módon hibáztunk számos esetben. A szünet után azonban helyre állt a rend és magabiztosan hoztuk a meccset.

Én olyan sajátosan ünneplő ember vagyok, nem tudok úgy ünnepelni, mint nagyon sokan. Képtelen vagyok magam elereszteni. Akkor is azon törtem a fejem, hogy hogyan tovább. Én olyan töprengő alkat vagyok, ekkor is járt az agyam - mondta Komáromi Ákos, a bajnok mestere.

-A lányok viszont biztosan kitombolták magukat, nemde?

-Arra emlékszem, hogy a törzshelyünk a Rózsakert vendéglő volt. Minden meccs után itt ünnepelt a csapat. Ezúttal is. Volt nagy ünneplés, éneklés és tánc. A lányok nagyot mulattak. A pontos részletekre már nem emlékszem, de jó volt a hangulat.

-Fiatal edzőként ez nagy siker lehetett.

-Ezt a diadalt komoly munka előzte meg. Öt éves szakasz után jött ez a siker. Nagy szerencsém volt, hogy az egyesület vezetői hagytak engem dolgozni. Ők is tudták, hogy ez egy nagyon fiatal csapat, amikor átvettem őket 1981 decemberében. Benne volt a csapatban ez a bajnoki cím, mert előtte a dobogón végeztünk kétszer is, így nem okoztunk meglepetést a győzelemmel. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem volt több belőle. Még két-három bajnoki cím benne maradt a csapatban.

-És miért nem lett több?

-Mondjuk úgy, hogy szétszedték a csapatot? Ezt nem személyileg gondolom. Ekkor volt a női válogatott a C csoportban és tőlünk sokan szerepeltek a nemzeti együttesben. Két nem odavaló edzője volt a csapatnak, akik hallatlanul sok edzőtáborba vitték el a lányainkat. Ott pedig megközelítőleg nem dolgoztak annyit, mint itt. Jellemző, hogy idehaza, Debrecenben simán megvertük a válogatottat. Vidékről sokkal nehezebben lehetett egy csapat bajnok és a sportdiplomáciánk sem volt olyan híres.

-Milyen volt az elmúlt húsz esztendő? Sokszor jutott eszébe ez a siker?

-Igen, meglehetősen sok alkalommal jött szóba az ismerősökkel ez a bajnoki cím. Még manapság is álmodok azokról a csodálatos évekről, amikor annyi győzelmet arattunk itthon és a nemzetközi mezőnyben. Mindig azon járt az eszem aktív koromban, hogyan kellett volna másképp csinálni a dolgokat.

-És a maiakról mit gondol? Lesz folytatása a 87-es csapatnak?

-Annak örülök leginkább, hogy ez a csapat még életben van és az élvonalban szerepel. Nem sok magyar gárda mondhatja el magáról, hogy 1979 óta folyamatosan az első osztály tagja. És ráadásul ilyen eredményeket ért el.

A mostani Loki joggal harcolhat a dobogóért, de nem lesz egyszerű dolga. Mindenféle szempontból fejlődött a csapat. Érettebb lett a játéka. Még további lépésekre van szükség ahhoz, hogy stabil legyen.

-Hiányzik még a meccsek hangulata?

-Egyre kevésbé, hiszen régóta nem vagyok a csapatnál. Álmaimban viszont még mindig előjönnek a dolgok, ahogy már korábban mondtam. Edző már nem lennék az egészségi állapotom miatt. A háttérben maradva szerettem volna segíteni, de a körülmények úgy alakultak, hogy nem jött össze a dolog. A Debrecen Kézilabda Sportjáért Alapítvány Kuratóriumának elnöke vagyok, ennyi a kapcsolatom a kézilabdával. A klubhoz pedig érzelmileg kötődöm még. Nagyon szerettem volna még segíteni a klubnak, de az akkori vezetés nem kért belőlem.

-De a kézilabda szeretete az sosem fog elmúlni.

-Ez telesen egyértelmű, hiszen gyerekkorom óta foglalkozom vele. A Loki is örök marad számomra, mert 1981 óta élek Debrecenben és a klub volt az életem.

Komáromi Ákos ma 62 éves és éli a nyugdíjasok életét. A maiak meccsére mindig kijön a Hódosba. Felesége (Éva néni) továbbra is az utánpótlás-nevelésben dolgozik. Két olyan ember, akik munkájukkal a debreceni kézilabda aranykorát hozták el az elmúlt két és fél évtizedben. Köszönjük nekik!

DZL

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com