Október elején kerül sor a harmadik fordulóra. Nem ígérkezik könnyűnek a feladat.
2005. augusztus 16., 13:05 (DZL)
Bécsben megtartották a sorsolást az európai kupák fordulóira. A DVSC az EHF-küzdelmekben vesz részt a hamarosan induló évadban. Lányaink a második fordulóban az orosz bajnoki negyedik helyezett Asztrahanyocska Asztrahany csapatát kapták ellenfélül. Az első mérkőzés október 1-én vagy 2-án lesz idegenben, a visszavágót pedig 8-án vagy 9-én bonyolítják le Debrecenben. A Loki a sorsoláskor kiemelt volt, de Fortuna az egyik legnehezebb ellenfelet sodorta a Bíró-lányok útjába.
Az oroszok legutóbb is résztvevői voltak az EHF-kupaküzdelmeknek. A harmadik fordulóban estek ki, amikor a német HC Leipzig búcsúztatta őket 53-48-as összesítéssel. Lipcsében héttel nyertek a németek, a visszavágón csak kettő góllal tudott győzni az orosz együttes.
A csapat egyik tagja, Olga Csernova két nappal ezelőtt junior világbajnok lett a válogatottal.
Az ellenfélről megtudhatnak többet is, ha felkeresik internetes oldalukat:
www.astraclub.astranet.ru
A fotón látható Natalja Parsina, aki egyébként felnőtt válogatottal részt vett a decemberi Európa-bajnokságon, az egyik legrutinosabb játékosa az orosz csapatnak.
DZL
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...
július 29.
A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...