Dusan Szlancso

Azt beszélik: gyengül és erősödik a DVSC

A DVSC Magyar Kupagyőztes, KEK-döntős és bajnoki ezüstérmes női kézilabdacsapatának tagjai már a szabadságukat töltik. Legközelebb július 8-án találkoznak és akkor kezdik meg a felkészülést az őszi feladatokra.

1990. június 21. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

A csapat új edzője Dusán Szlancsó, a Start Bratislava korábbi mestere lesz, akivel az egyesület kétéves szerződést kötött.

Az eddigi játékosok közül Tóth Ildikó és Nagy Zsuzsa egyaránt egyéves szerződést kötött a holland első ligás AC Roermond csapatával, s úgy hírlik, hogy nyolcórás munkaidő mellett fognak kézilabdázni. Szunyogh Hajnalka a Bp. Spartacushoz szeretne távozni, a budapesti klub jelezte is átigazolási szándékát, de a megbeszélt időpontban nem jelentkezett az irányítóért. Jakab Annamária Svájcba utazott próbajátékra, a másik kapus, Pusztai Tamásné férje, a D. Dózsa játékosa pedig éppen az NSZK-ban tartózkodik egy második ligás csapatnál. Amennyiben Pusztai Tamást leigazolják, bizonyára felesége is követni fogja őt.

A szakosztály vezetősége ugyanakkor erősítésről is tárgyal. Szinte biztosra vehető a Kárpáti Uzsgorod kapusának, Irina Szamozvanovának a leigazolása, továbbá előrehaladott tárgyalást folytatnak a rosztovi szélsővel, Lapickajával. A román Rimnicul Vilcea több mint kétszázszoros válogatott irányító-átlövője, Török Mária is nagy eséllyel pályázik Debrecenbe, már csak a két ország kézilabda-szövetségének kell megegyezniük a részletekben.


Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...