Tizennégy év után állhattak ismét a dobogó tetejére a debreceni kézis lányok.
2006. március 25. - Hajdú-Bihari Napló (B.R.)
Pazar teljesítményt hajtott végre a Varga József irányította Loki ifjúsági együttese, hiszen megnyerte az országos bajnokságot. A siker értékét növeli, hogy legutóbb hasonló eredményt tizennégy éve ért el debreceni női alakulat. Úgy tűnik tehát, hogy nem csak a felnőtt társaság fut kiváló idényt, de a hajdúsági klub utánpótlás-nevelő munkája is minden dicséretet megérdemel. A fő érdem természetesen a tréneré, Varga Józsefé, aki azonban korántsem szeretné kisajátítani magának a nagy dicsőséget.
NAPLÓ: Gratulálunk a bajnoki címhez! Számított rá a szezon kezdetén, hogy megnyerhetik a pontvadászatot?
Varga József: Köszönjük szépen a gratulációt! Az volt a célkitűzésünk, hogy dobogón végezzünk, ebben persze benne volt az aranyérem lehetősége is, mivel mindig mindenki nyerni akar. Nagy öröm számunkra, hogy sikerült az első helyen végeznünk.
NAPLÓ: Tavaly másodikak voltak a Győr mögött, most fordult a kocka.
Varga J.: Akkor mi hullajtottunk el pontokat ott, ahol nem volt betervezve, most pedig fordítva történt. Az általunk az utolsó fordulóban simán legyőzött Cornexinél a győriek például kikaptak. De arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ez most egy nagyon jó korosztály nálunk. A lányok tavaly ifjúsági kupát nyertek, ami szintén nem a véletlen műve volt.
NAPLÓ: Mire lehet még képes ez a csapat a jövőben?
Varga J.: Én nem csapatban gondolkodom, nem is ez az elvárás velem szemben, hanem játékosokban. Az a vágyunk, hogy minél többen szerepeljenek közülük majd a nagyok között, a felnőtteknél. Itt szeretném egyébiránt megköszönni mindazon kollégák munkáját, akik segítették a lányok felkészülését, gondolok itt a nevelőedzőkre, a testnevelőkre, a sportiskolás trénerekre ugyanúgy, mint a gyerekek szüleire, vagy a támogatókra. A csapat edzője én vagyok, de cseppet sem szeretném kisajátítani magamnak a diadalt!
NAPLÓ: Az OIK-on jelenleg a legjobb nyolc között vannak, vajon sikerül megismételni az előző évi teljesítményüket?
Varga J.: Nagyon sok függhet a sorsolástól. Ennek a kuparendszernek megvannak az előnyei és hátrányai is. Nem lehet tudni, mi lesz, mindenesetre áprilisban már okosabbak leszünk.
Buzai Éva, Csáki Viktória, Csépányi Ivett, Erdei Petra, Fábri Hajnalka, Fodor Tímea, Halász Lilla, Karnik Mercédesz, Karnik Szabina, Kazai Anita, Kiss Dóra, Kiss Éva, Kovács Adrienn, Kudor Kitti, Lévai Zsófia, Mészáros Melinda, Mizsik Adrienn, Mogyorós Zsuzsa, Molnár Anett, Papp Beáta, Poór Brigitta, Sári Edit, Sólyom Ildikó, Sopronyi Anett, Szűcs Nikolett, Teremi Annamária, Tóth Anikó, Vórincsák Olimpia.
B.R.
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...