Zsúfolásig megtelt az FTC népligeti sportcsarnoka, de így is csak háromszázan fértek be a terembe. A nagy érdeklődéssel várt összecsapáson a Debrecen számára már csak az volt a tét, hogy sikerül-e megőriznie veretlenségét, hiszen a bajnokságot már korábban bebiztosította magának.
1987. október 19. - Hajdú-Bihari Napló (Simon József)
A DMVSC szerzett vezetést, de nemsokára egyenlítettek a zöld-fehérek. Ezután mindkét oldalon sok helyzet kimaradt, és hat percig kellett várni a DMVSC újabb góljára. Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, bár a félidő derekán, a 18. percben az FTC-nek sikerült 8-8-ra elhúznia. A vendégek 9-9-nél érték utol a házigazdákat, de ezt követően sorra elpuskázták helyzeteiket, a Fradi viszont a mezőnyben volt pontatlan. Az FTC-sek Pálisra építették támadásaikat, más nem nagyon vállalkozott lövésre közülük.
Az első félidei sportszerű játék a második félidőben keményebbé vált, olykor már durva is volt. Bojtor növelte a DMVSC előnyét, a Debrecen rákapcsolt, lendületesebb volt, és a begyakorolt figurái is sikerültek, Szántó és Medgyessyné már a mezőnyben is sorra ellopta a labdát a zöld-fehérek elől, és indításaikat jól kihasználták a többiek. A különbség mindig két-három gólos volt a Debrecen javára, és az FTC már nem tudott egyenlíteni. Bár 23-21-nél a Fradi kihagyott egy hétméterest és egy ziccert is, de a Debrecen bajnokhoz méltóan, magabiztosan játszott a második félidőben, és ezúttal is megérdemelt volt a győzelme. A második játékrész krónikájához tartozik, hogy a félidő derekán egy lövéssel véletlenül arcon találták a világválogatott Szilágyit, akit öt percig ápolni kellett, és csak azután térhetett vissza a pályára.
Komáromi Ákos: Többéves munkánk eredménye beérett. A Ferencváros jól küzdött, de sem idegileg, sem fizikailag nem vette fel a versenyt csapatommal, amely szünet után nyújtotta megszokott játékát. Mostantól kéthetes pihenőt kapnak a DMVSC tagjai, és utána megkezdjük a felkészülést az IHF-kupára. Kivételt képeznek a válogatottak, akik egész héten az Elegant-kupára készülnek és azon szerepelnek.
Simon József
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...