NBI 2009/2010Győri ETO-DVSC-Korvex 35-21

Bajnoki döntő: Audi ETO - DVSC-Korvex

Vasárnap 12.15 órakor az Audi-ETO a Debrecen csapatát fogadja a női bajnokság két győzelemig tartó döntőjének első felvonásán.

2010. május 1., 01:27 - kisalfold.hu (kisalfold.hu)

Az alapszakaszt hibátlan mérleggel az élen záró, címvédő Audi-ETO az esélyese az egyik fél két győzelméig tartó aranycsatának, s Konkoly Csaba vezetőedző reméli, a papírformának – lehetőleg két találkozó alatt – érvényt is tud szerezni csapata. Könnyű meccsre azért nem számít a szakvezető.

"A szezon közbeni edzőváltás pozitív hatása érződik a debrecenieken, jól lehetett ezt látni a Vác elleni elődöntőn. Pályahátrányból tudták ugyanis két találkozón kiharcolni a fináléba kerülést, vagyis lendületben vannak, s sokkal határozottabb, karcosabb a hajdúsági gárda, mint korábban volt. Szerencsére úgy tűnik, a BL-elődöntőben elszenvedett vereség már nem érződik rajtunk, a Békéscsaba elleni idegenbeli találkozón meggyőzőek voltunk. Sokkal könnyedebben győztünk, mint az alapszakasz során. Persze ez már a múlt, most egy újabb feladat, újabb párharc vár ránk, de hazai fronton nem is lehet más a célunk, mint a címünk megvédése. Úgy érzem, jobbak vagyunk, mint a Debrecen, de ezt a pályán be is kell tudnunk bizonyítani" – mondta Konkoly Csaba, aki két sérültjére, Szegedi Orsolyára és Szölösi Patríciára nem számíthat.


kisalfold.hu

Forrás: kisalfold.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...