Hajdu Katalin (Baloghné)

Baloghné Hajdu Katalin: Kiváló dolgozó

Az 1955-ös bajnokcsapat középcsatára válogatott kerettag, sőt, még kosárlabdában is NB I-es játékos volt. A DVSC gazdasági vezetőjeként, majd a megyei sporthivatalban is dolgozott. 88 éves korában, 2020-ban hunyt el.

2023. szeptember 3., 19:10 - sportstatisztika.com (Tóth András Balázs)

Fotó: Hajdú-Bihari Napló

Hajdu Kati 1952-ben és Baloghné 1982-ben

1932. június 29-én született Debrecenben. Édesapja a 45 éves, kötegyáni születésű Hajdu László csendőr tiszthelyettes volt, édesanyja a 27 éves, vitkai származású, nemesi felmenőkkel rendelkező Jablonkay Katalin Sára. A debreceni Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, a földrajzot és a matematikát különösen szerette és imádott sportolni. Unokatestvére, Réthy Sándor kiváló tornász volt, így Miklei Gittával és Szelei Évával a torna szakosztályba jelentkezett 14 évesen, de ott eltanácsolták őket.

Végül a kitűnő sportoló Kelemen Éva csábította el kosárlabdázni, ahol még az NB I-ben is szerephez jutott 1949-ben, Nagyházi Sándor vezetőedző kezei alatt. Ezután a kosárlabdával párhuzamosan a D. Építők nagypályás kézilabdacsapatában is játszott (Drencsényivel és Szeleivel), majd visszaigazolt a DVSC-be 1952-ben, immár kispályára. Támadóként, középcsatárként számítottak rá, Arany Éva után a második leghatékonyabb gólszerzőnek számított. Ekkoriban az építőipari vállalatnál, a HÁÉV-nél volt bérelszámoló. Az 1955-ös bajnoki címért - ahogy a csapat összes tagja - ő is megkapta a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója kitüntető jelvényt, majd év végén (Arany Évával együtt) a magyar válogatottba is meghívást kapott.

Férje, a MÁV Járműjavító dolgozója, Balogh Gyula korábban kiváló sprinter volt, 100 méteren 11,1 másodpercet futott, majd sokáig a DVSC nagypályás kézicsapatának volt erőssége és egy időben ő is kosárlabdázott. A klub szakosztályai az 50-es években még egy nagy családot alkottak, a fiúk-lányok együtt mentek kirándulni, esténként sütöttek-főztek, énekeltek. Nem csoda, hogy a fiatalok között hatalmas szerelmek is szövődtek. Katalin és Gyula is így ismerkedtek meg, majd 6 évig voltak gyűrűs jegyesek. 1958. december 24-én házasodtak össze és onnantól kezdve a jegyzőkönyvekben és tudósításokban Hajdu helyett már Baloghné néven szerepelt. Az is nagyszerű karácsonyi ajándék volt, hogy az esküvő előtti napon egy egyszobás lakást utalt ki nekik az egyesület!

A játék mellett kilenc évig (1955-től 1964-ig) dolgozott a Loki sportirodájában, adminisztrátorként, könyvelőként, majd gazdasági vezetőként. Akkoriban tizennyolc szakosztálya volt az egyesületnek (ennek a fele NB I-es), mégis négy ember meg tudta oldani az összes feladatot. Említsük meg a másik három nevet: Németi Gyula elnök, Faragó Sándor főtitkár és Pavletics Mária pénztáros.

1959. májusában egy időre vissza is vonult, amikor megszületett a kisfiuk, Gyuszika. Rövidesen visszatért azonban a pályára is és csak 1964-ben tette le végleg a labdát, a kislányuk, Katika születésekor. Már a Széchenyi utcán laktak egy kis kétszobás lakásban.

Ezután gazdasági munkatárs, később pedig csoportvezető lett a megyei testnevelési és sporthivatalban. Kifogástalan munkájáért a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést is megkapta. 1987. végén vonult nyugdíjba a megyei sporthivatal Sportszövetségi és Rendezvényiroda vezetőhelyetteseként. A férj volt játékostársával, Sápi Lajossal és az egykori edzőjükkel, Nagy Jenővel tartottak fenn kitűnő kapcsolatot, összejártak, névnapoztak, sokszor együtt szilvesztereztek a családok. Egy kis kertjük volt Nagycserén és ekkor már boldog nagyszülők is voltak.

Baloghné Hajdu Katalin életének 88. évében, 2020. május 24-én hunyt el Debrecenben.


Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...

május 15., 18:00

Rangadó a Népligetben

Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...

május 9., 17:49

A Dunakanyarban sem lassított a Loki

Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...

május 8., 18:04

Vác vár ránk

Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

május 3., 20:46

Szépen csillogó ezüst

Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...