EL 2022/2023DVSC-Schaeffler-Podravka Vegeta 32-31

Becsületbeli ügy teljesítve

Bár a Sola-Nyköbing mérkőzés eredményének ismeretében úgy lépett pályára csapatunk, hogy tudta, elúszott a továbbjutás lehetősége, mégis nyert a Podravka ellen.

2023. február 19., 18:57 - dvsckezilabda.hu

Miközben a DVSC SCHAEFFLER játékosai készültek a C-csoport zárómeccsére, délután négytől a Hódos minden pontján a Sola-Nyköbing meccs alakulását figyelték a szurkolók. Sajnos a norvég csapat nem szerzett pontot dán riválisa ellen, így a két északi együttes kéz a kézben jutott a negyeddöntőbe, mi pedig a becsületünkért harcoltunk a horvát bajnok ellen. Nehéz így pályára lépni...

Remekül kezdtünk, működött a védekezés, eredményes volt a támadójáték, így hamar megléptünk (5-0). amikor a horvátok a kilencedik perc végén megszerezték első góljukat, nem gondoltuk, hogy ilyen kiélezett lesz a vége...

Kapaszkodott a Podravka, s szünetig négyólosra csökkentette hátrányát, majd a második játékrészben tovább zárkóztak a horvátok. Kácsor Gréti bombáival sokáig tartottuk az előnyünket, ám a hajrára nagyon közel kerültek hozzánk a vendégek. A drámai végjátékban egyenlített is a Podravka, 31-31-nél támadtunk a győzelemért, s egy másodperccel a dudaszó előtt Mariana Costa meg is szerezte a két pontot érő gólt.

A csapat teljesítette a becsületbeli ügyet, s hiába szerzett nyolc pontot (más csoportból hattal is tovább lehetett jutni), nem került a negyeddöntőbe.

Ezzel együtt büszkék lehetünk az Európa Liga csoportkörére, a három csodálatos hangulatú, győztes hazai meccsre!

DVSC SCHAEFFLER - PODRAVKA VEGETA (horvát) 32-31 (19-15)

Debrecen, 1900 néző. V: Kijauskaité, Zaliené (litvánok)

DVSC: Gabriel - COSTA 5, PLANÉTA 5, Vámos P. 2, Füzi-Tóvizi 1, KÁCSOR 9, Petrus 1. Csere: Giegerich (kapus), Bordás 1, Hámori 3, Szabó Nina, Töpfner 4 (4), Vámos M., Csernyánszki 1. Edző: Szilágyi Zoltán

PODRAVKA: Tucakovic - Zadravec 1, D. KALAUS 5, L. Kalaus 1, Senvald 2, L. BARISIC 7 (5), Simara 2. Csere: Besen (kapus), Guskic 2, PANDZA 8, Stelmakh 2, Popovic, Franusic 1, Turk, Mrden, Vuljak. Edző: Antonio Pranjic

Az eredmény alakulása: 4. perc: 3-0. 9. p.: 5-1. 13. p.: 9-3. 17. p.: 9-7. 24. p.: 15-10. 34. p.: 20-18. 46. p.: 26-22. 51. p.: 27-25. 58. p.: 30-30

Kiállítások: 6, ill. 10 perc

Hétméteresek: 4/4, ill 5/5

MESTERMÉRLEG

Szilágyi Zoltán: - Jól kezdtük a mérkőzést annak ellenére is, hogy komoly lelki erőre volt szükség a csoport másik összecsapásának eredménye miatt. Összességében hullámzó volt a teljesítményünk, nem mindig játszottunk jól, de végül az egygólos győzelmünkkel nyolc pontot szereztünk az Európa Ligában, melyre abszolút büszkék lehetünk.

Antonio Pranjic: - Az első tíz perccel egyáltalán nem voltam elégedett, de sikerült új irányt vennünk és izgalmassá tenni végül a mérkőzést. Mostantól, ez egy új Podravka, nagyon örülök, hogy rá tudtunk lépni erre az útra.


Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...