KEK-negyeddöntőben: Podravka Koprivnica - DVSC
1992. január 11. - Hajdú-Bihari Napló (Égerházi Péter)
Jó ideje vártunk már erre a napra, amikor a DVSC női kézilabdacsapata a Kupagyőztesek Európa Kupája negyeddöntőjében összeméri erejét a horvát R. K. Podravka Koprivnica együttesével. Mindenki előtt ismert a tény: a hazájukban dúló polgárháború miatt a vendégek belementek, hogy mindkét találkozójukat Magyarországon játsszák le. Több ajánlkozó közül a békéscsabaiakat választották és a mérkőzést a debreceni Sportmarketing Bt. segítségével bonyolítják le. Igazi kézilabda-csemegében lesz tehát része ma este hat órától a békéscsabai sportcsarnokba kilátogató publikumnak.
A hetek óta lázasan készülő debreceni együttes tegnap délután autóbusszal kelt útra a találkozó színhelyére. Komáromi
Ákos vezetőedző valamennyi játékosára, így a sérüléseiből felépült Rádinnéra és a szülés után visszatért Dörnerné Csapó Erikára is számíthat. Tegnap már edzést is tartottak, a mérkőzés időpontjában a sportcsarnokban. A horvát csapat csütörtök óta tartózkodik Békéscsabán, előtte nyugat-európai túrán vett részt. Ez alkalomból a világhírű tréner, Joszip Szamarzsija tanítványai egy háromfélidős mérkőzésen kipróbálták erejüket a korábbi BEK-győztes Hypobank Wien együttesével szemben. A részeredmények: 14-9, 29-20, 36-26 ugyanazt sejtetik, hogy a bécsi együttes egy "tízessel" jobb, mint a Podravka, ám nem szabad elfelejteni, a DVSC számára sem az eredmény volt a fontos az előkészületi találkozókon. A hírek szerint a horvátoknál játszik egy világklasszis tudású átlövő, Petika Sznezsana, de ugyancsak nemzetközi szintű klasszis Katarina Korosec, aki ugyan a hatodik percben megsérült a Hypobank ellen, de Békéscsabán már biztosan pályára lép. A találkozót görög játékvezetői páros dirigálja.
Bár idegenben játszik a hazai csapatok közül a kupaküzdelmekben egyedül állva maradt DVSC, ám minden bizonnyal otthonos környezetet teremt számára a Debrecenből Békéscsabára átránduló mintegy félezer szurkoló. Nem lesz hiány a hangos buzdításban sem, hiszen legkevesebb három busznyi B-közepes fiatal kel útra ma délután. Remélhetően hazafelé is jó hangulatban lesznek.
Égerházi Péter
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...