Békési Judit: "Bennünk a vér piros-fehér"

- Igazán sportos családba születtem, anyukám és apukám is kézilabdázott fiatalkorában, a tőlem három évvel idősebb bátyám pedig focizott. Óriási Loki-szurkolók voltunk és a szüleimmel szinte minden meccsen ott voltunk a Hódosban. Lenyűgözött a hangulat, a fergeteges szurkolás, így már akkor ábrándoztam arról, hogy egyszer én is itt szeretnék játszani. Egyébként tizenkét éves koromig atletizáltam, csak akkor kezdtem kézilabdázni. A derecskei ificsapatban indult a pályafutásom, Hatháziné Szilágyi Erzsébet kezei alatt.

- Hogyan lettél jobbszélső?

- Egy szülésnél fellépő komplikáció miatt felkar-bénulással jöttem a világra. Édesanyám kitartásának és anyai gondoskodásának hála, több hónapos kezelés után körülbelül 80-90%-ban helyrejött a jobb karom. Ennek "köszönhetően" lettem balkezes. (Egyébként anyukám mindent megtett, hogy a jobb kezemet is használjam, így írni például jobb kézzel írok.)

- 15 évesen már a felnőtteknél játszottál.

- Amikor Derecskére, az NB I/B-s csapatunkba igazoltak a példaképeim (Medgyessyné, Pusztainé, Rádinné), nagyot fordult velem a világ. Velük edzhettem, játszhattam és nagyon sokat segítettek. Sokkal komolyabban vettem az addig csak kislányos álmaimat és elkezdtem keményen dolgozni, olyan jó NB I-es játékos akartam lenni, mint ők! Három év alatt - szép sorban - harmadikok, másodikok, majd végül '95-ben elsők lettünk, az osztályozón pedig feljutottunk az élvonalba! Életem egyik legnagyobb élménye volt. Felejthetetlen utcabál és "Derecske Városért" kitüntetés várt minket. Az első NB I-es idényben hatalmas meccseket játszottunk, megvertük az éppen EHF-kupa címvédésre készülő Lokit a Hódosban, otthon a Dunaferrt, ikszeltünk a Győrrel! Simán bennmaradtunk, a kilencedik helyen végeztünk. Imádtam majdnem minden egyes percét ennek az időszaknak.

- Csak majdnem?

- Édesapám volt a klub elnöke, anyukám pedig a technikai vezető, tényleg mindent megtettek, hogy a Derecske NB I-ben szerepelhessen, de a második évünkben már lehetett érezni, hogy egy ilyen kisváros nem tud fenntartani egy NB I-es csapatot és az anyagi bizonytalanság kihatott a teljesítményünkre. Kiestünk, a szüleimet pedig szétcincálták, ami bennem is mély sebet hagyott.

- Volt egy rövid veszprémi kitérőd is...

- A tanulmányaimat sem hanyagoltam el és felvételt nyertem a Veszprémi Egyetemre. Néhány hónapra átigazoltam a veszprémi NB II-es csapathoz, azzal a céllal, hogy így együtt tudom csinálni a sulit és a sportot, de hamar rájöttem, hogy ez így nem lesz jó. Kijártam a dékánnál az egyéni tanrendet és inkább visszaigazoltam Derecskére.

- Hogyan kerültél Debrecenbe?

- Megkeresett a Loki mellett a Győr is, hogy igazoljak hozzájuk. Győr logikus döntés lett volna, hiszen akkor az egyetemet is könnyen elvégezhettem volna, de kislánykorom óta piros-fehér volt a szívem, így Komáromi Ákos hívására boldogan igazoltam a Lokihoz. Nagyon élveztem az edzéseket, az utazásokat, az önálló életet és mindent beleadva edzettem. Legtöbbször epizódszerep jutott nekem, ami kicsit bántott, de játszhattam abban a Lokiban, ahová olyan régen vágytam, úgyhogy nagyon boldog voltam. Halasztottam egy évet az egyetemen, majd az egyesület elintézte, hogy átvegyen a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Műszaki Főiskolai Kara ugyanarra a szakra, így itt diplomáztam műszaki menedzserként.

- Árva Csabánál Kereki Edina és Sipos Éva volt a két jobbszélső.

- Igen, ősszel folyamatosan a padon ültem, az eredmények sem jöttek úgy, végül Árva Csabát le is váltották és visszatért Komáromi Ákos. Nála végre szóhoz jutottam, a tavaszi szezont már végigjátszottam.

- Aztán a második szezonban újabb edzőváltás.

- Köstner Vilmos. Nála is játszottam pár meccset, majd nagyon korrektül azt javasolta, hogy egy fél évre menjek el Orosházára, akiknek NB I-es álmaik vannak, segítsek nekik a feljutásban, erősödjek meg ott és fél év után meglátjuk, mi lesz nekem a legjobb.

- Hogy sikerült az orosházi kaland?

- Megnyertük a másodosztályt, az osztályozón pedig feljutottunk az NB I-be. Kérték, hogy maradjak, egy anyagilag is kedvező ajánlatot kaptam. Jó döntést hoztam, maradtam és nagyszerűen éreztem magam Orosházán. A korábbi kitűnő válogatott játékos, Csulikné Bozó Éva volt az edzőm, akit nagyon imádtam. Szárnyaltam és élveztem a játék minden percét. Persze, itt is bebizonyosodott, hogy egy kisváros nem tud eltartani két profi csapatot (a fiúk erősebbnek tűntek) és a szponzorunkkal történt nézeteltérés után végérvényesen felhagytam a profi sporttal.

- Hogyan tovább az NB I-es karrier után?

- Gyulára igazoltam, ahol félprofiként, munka mellett játszottam még évekig. Szuper csapat volt, nagyszerű vezetőkkel és remek edzőkkel. Ajtony Ákos volt az egyik kedvencem. A legnagyobb problémát az jelentette a gyulai éveimben, hogy ki kellett találnom magam 24-25 évesen. Ha a diplomámnak megfelelő munkát vállalok, akkor nem jut időm a kézilabdára, ezért egy gyorstalpalós, biztosítási, brókeri, hitelügyintézői képzést végeztem el és elkezdtem vállalkozni. Valamit jól csinálhattam, mert bár nem kerestem túl sok pénzt, de az anyavállalat több jutalomútra is elvitt Brazíliába és a Maldív-szigetekre.

- Majd szépen keretbe foglalva a pályafutásodat, Derecskén vonultál vissza.

- A történelem megismételte önmagát, mintha csak a szüleim életét kezdtem volna másolni és a gyulai éveim alatt megismertem - a kézilabdának köszönhetően - a szerelmemet (aki később a férjem lett és immár tizenkilencedik évünket tapossuk együtt). A férjemre mindenben számíthattam, támogatott a kézilabdázásban, az ő edzői karrierjét pedig "kispadra ültettük", az ideje nagy részét kisfiúnkkal töltötte. Majd 34 éves koromban úgy döntöttem, befejezem Gyulán, hiszen a munka és a sport mellett alig jutott időm a 3 éves gyermekünkre. Éppen beírattuk az óvodába, amikor kaptuk a hírt édesapám betegségéről. Összecsomagoltunk, felmondtunk a munkahelyünkön és Békéscsabáról Derecskére költöztünk átvenni szüleim cégét, akik száraztészta-gyártással foglalkoztak. Ekkor keresett meg Czene Erika, egykori csapattársam, aki akkor a derecskei csapat elnöke volt, hogy nem vállalnám-e el ezt a félszezont, segítve az akkor NB II-es csapatot a kiesés ellen. Boldogan vállaltam, így lett kerek és teljes a pályafutásom. Hál' Istennek, édesapám meggyógyult, így visszatértünk Békéscsabára és elindítottuk mi is saját vállalkozásunkat.

- Szintén száraztészta?

- Igen! Férjemmel egy régóta működő manufaktúrát vásároltunk meg, ahol kézzel készítve, régi, hagyományos technológiával gyártunk száraztésztát. A Pepe Pasta egy kis családi vállalkozás, ahol rajtunk kívül még 3-4 embernek adunk munkát alkalomszerűen. A cégünk nyújtja azt az anyagi biztonságot és a rugalmasan alakítható munkaidőt, ami lehetővé teszi, hogy boldogan lehessünk részesei a nagy kézilabdavilágnak. Ugyanis megszállott kézilabda-imádók vagyunk! Visszavonulásom után a férjem karrierje következett. Először edzőként dolgozott felnőtt csapatoknál (köztük a gyulai NB I/B-s női csapatnál is), majd az elismert békési utánpótlásban tanította a gyerekeket és most a Pick Akadémia játékos-megfigyelője. Én is élvezem a munkáját, a pandémia előtt minden korosztály minden szintű mérkőzésén ott voltunk. Most otthon elemzi a meccseket és játékosokat, amit én is nagyon élvezek.

- Csinálnál valamit másképp, ha újrakezdhetnéd?

- Nem hiszem. Egy bénán született kislány NB I-es sportoló lehetett, a férje és a gyermeke is a sport megszállottja. Ez így tökéletes. Talán, ha újrakezdhetném, nagyobb álmokat raknék a fejembe és a tanulmányaimat is a sporttal kapcsolatosan folytatnám, de a baráti körünk hatalmas és ezt is ennek a sportágnak köszönhetjük. Szabadidőnket a kézilabda, a baráti és a családi rendezvények teszik ki. Hihetetlenül szerencsések vagyunk, hiszen az egyetlen gyermekünket, a most 14 éves Pétert is megfertőztük a kézilabda iránti szeretetünkkel és ráadásul ő sokkal tehetségesebb, mint mi voltunk. A szakemberek szerint ígéretes jövő előtt áll és már most sokkal céltudatosabb, mint mi valaha is voltunk.

- Köszönöm szépen az interjút!

- Én köszönöm a lehetőséget, bármi is lesz, már ez egy nagyon jó érzéssel töltött el, ahogy végigzongoráztuk az életemet. Rengeteg sztorim van, amit jó lesz majd elmesélni az unokáimnak.

1991. április 23. Hajdú-Bihari Napló

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com