Gaál Adrienn

Benny vb-ezüsttel tért haza

Fan­tasztikus sikert ért el Gaál Adrienn, a DVSC-Valdor játékosa: a piros-fehérek beállósa ezüstérmet nyert a győri központú junior női kézilabda-világbajnokságon.

2001. augusztus 14. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)

Fotó: Czeglédi Zsolt

A döntő elvesztése fájt, de az ezüst is szépen csillog

Szinte berobogott a fináléba a házigazda magyar együttes a szombaton véget ért vb-n. A lányok a csoportmeccseken százszázalékos produk­cióval jutottak túl, s a középdön­tőben is csak az utolsó, szá­mukra már tét nélküli össze­csapáson kaptak ki a németek­től. Ez volt egyébként az egyetlen találkozó, amelyen Gaál Adrienn nem lépett pályára, Kovács Péter szövetségi kapitány ugyanis ekkor pihen­tette a kulcsembereket. Az elődöntőben a spanyoloknak sem sikerült megállítaniuk a magyar együttest, nem úgy az oroszok­nak, akik a fináléban 29-27-re győztek a mieink ellen. Kovács Péter tanítványai kilencgólos hátrányból ugyan az utolsó előtti percre 28-27-re felzárkóztak, ám az igazán nagy bravúrt már nem sikerült véghezvinniük.

- A döntőt sajnos elrontottuk, ám én így is nagyon boldog vagyok - nyilatkozta a Naplónak a Loki kézilabdázója. - A meccs után még kissé keserű volt a szánk ize, de az ezüst napról napra egyre fényesebben csillog. Különben is, ha valaki hat hete, a felkészülés elején azt mondja, hogy másodikok leszünk, öröm­mel kiegyeztem volna ezzel az eredménnyel. Az oroszok szom­baton jobbak voltak nálunk, így megérdemelten nyertek. Egyéb­ként pedig felejthetetlen élmény marad számomra ez a vb, hiszen szinte mindig telt ház előtt kézi­labdázhattunk, s úgy érzem, nekem sem ment rosszul a játék. Mindig odatettem magam, s bár voltak hibáim, szerintem tel­jesítettem a feladatomat.

A Bennynek becézett beállós teljesítményével a szövetségi kapitány is elégedett volt. A sportnapilapnak nyilatkozva Kovács Péter kiemelte, hogy Gaál Adrienn mint csapatkapitány a vb-n és az utóbbi hat évben is sokat tett azért, hogy egységes együttessé kovácsolódott össze a társaság, amelynek egyébként a Lokiból a nyáron a Cornexibe igazolt Tóth Mária is tagja volt.

Gaál Adrienn utoljára szerepelt a korosztályos válogatottban, a következő lépcsőfok a felnőtt nemzeti együttes lehet, ami azon­ban egyelőre csak álom a fiatal játékos számára. Benny nem sokáig élvezheti a sikert, hiszen lassan újra be kell kapcsolódnia a piros-fehérek felkészülésébe. Bár hétfőn még pihenőt kapott, kedden már pályára is lép a Loki­ban. A DVSC-Valdor ugyanis ma, kedden délután 16.30 órától edzőmeccset vív a Békéscsaba együttesével a Hódos Imre-sportcsarnokban.

A mérkőzést ingyenesen tekint­hetik meg a szurkolók.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...