A DVSC-Symphonia az Eszék együttese ellen vasárnap megkezdi idei európai kupaszereplését. Köstner Vilmos vezetőedző biztos győzelmet vár csapatától.
1998. október 3. - Hajdú-bihari Napló (Kozák Zoltán)
- Sikerült-e alaposan feltérképezni az eszéki gárdát? - kérdeztük a Loki trénerétől.
- Igen, hiszen az augusztusi Plastika-kupán már megmérkőztünk velük, Eszéken személyesen is megnéztem egy meccsüket, míg két másik találkozójukat videón szereztük meg. Ez alapján elmondható, hogy ellenfelünk halogatós, sok átadásos kézilabdát játszik, s gyakori ritmusváltásokkal operál.
- Mi lehet az ellenszer?
- Sok múlhat azon, mennyit sikerül megvalósítanunk a gyors indításokból, valamint a sokmozgásos támadójátékunkból. Remélem, közönségünk segítségével sikerül nyomást gyakorolni az ellenfélre.
- Milyen a hangulat a csapatnál?
- Egyre jobban összeállt a társaság, s lassan sikerül behoznunk a Borók Rita kiesése okozta taktikai lemaradásunkat. Azok a játékosok, akik már megízlelték az EHF-kupában való győzelem ízét, szeretnék ezt megismételni, a többieknek pedig az a vágya, hogy ők is átéljék ezt az élményt.
- Milyen eredménnyel lenne elégedett?
- Konkrét különbséget soha nem szoktam mondani, ám biztos győzelmet és továbbjutást várok a lányoktól.
A DVSC-Symphonia-ZRK Osijek EHF-kupa-találkozó, melyen a Rancik, Benő szlovák játékvezetői kettős fújja a sípot, vasárnap 15 órakor kezdődik a Hódos Imre-sportcsarnokban. A Hódos kapuit fél kettőkor nyitják ki, ahol a találkozó kezdetéig színes műsor szórakoztatja a nagyérdeműt. A harmadik számú európai kupában a legjobb tizenhat közé jutásért vívott találkozót a Duna Tv is közvetíti, a szakkommentátor Komáromi Ákos, a Loki szakosztály-igazgatója lesz.
Az eszékiek ellen megszülethet a Loki 2000. európai kupatalálata. Az a játékos, aki vasárnap a 30. debreceni gólt dobja, az egyben a jubileumi találatot is elkönyvelheti magának. Borók Ritának, aki a Zilah elleni bajnoki főpróbán sérült meg, sajnos ezúttal nincs esélye arra, hogy megszerezze az ünnepi találatot. A Fradiból visszaigazolt átlövő még egyetlen tétmeccset sem játszott az ősszel régi-új csapatában, s egyelőre a kupában sem állhat Köstner Vilmos rendelkezésére. Borók Rita bal kezének középső ujja szépen javul, s egy hét múlva a sín is lekerül a törött testrészről. Azt még nem lehet tudni, hogy a válogatott játékos mikor játszhat ismét, ám az erőnlétével biztos nem lesz majd gond, hiszen a labdás gyakorlatokat leszámítva folyamatosan a többiekkel edz. Rita továbbjutást vár a Lokitól, s ha ez sikerül, reméljük, a következő fordulóban már ö is pályára léphet.
Kozák Zoltán
Forrás: Hajdú-bihari Napló
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
tegnap, 17:00
Három évre szóló profi szerződést kötöttünk a DVSC Kézilabda Akadémia tehetséges, junior válogatott kapusával, Majoros Grétával. Tovább...
január 14., 20:20
Hiába kezdett kiválóan a DVSC SCHAEFFLER a Ferencváros elleni rangadón, a folytatásban nem tudott lépést tartani a sztárokkal teletűzdelt fővárosi együttessel. Tovább...
január 13., 18:00
Tíz forduló után tíz győzelemmel áll a bajnokságban a DVSC SCHAEFFLER. Szerdán 18 órakor következik az eddigi legkeményebb ellenfél, a Ferencváros látogat a Hódosba. Tovább...
január 10., 22:31
Második félidei kiváló játékának köszönhetően ismét legyőzte a Storhamart a DVSC SCHAEFFLER és ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. Tovább...
január 9., 18:00
Január 10-én, szombaton, 20 órakor a norvég Storhamar ellen kezdi meg 2026-os BL-szereplését a DVSC SCHAEFFLER. Ellenfelünktől négy játékos volt ott a decemberi vb-n aranyérmet szerző norvég válogatott keretében. Tovább...