A DVSC-Aquaticum együttese szeretne döntőt játszani az idei Magyar Kupában.
2008. április 11., 11:24 (DZ)
Holnap Győrben randevúzik a honi női kézilabda elitjének négy reprezentánsa. A kétnapos randevú célja, eldönteni, ki a legjobb a Magyar Kupa 2007/08-as szezonjában. A szakemberek szerint nagy meglepetés lenne, ha nem a BL-elődöntőre készülő és idehaza veretlen Győri Audi ETO birtokába kerülne a serleg. Ebben az esetben címvédésről beszélhetnénk, mivel tavaly is ők nyerték ezt a küzdelemsorozatot.
Idén ugyanaz a négy együttes harcol a trófeáért, mint 2007-ben. A hazaiak mellett a Fradi, a Dunaferr és a Loki fog megküzdeni a dicsőségért. A Skaliczki-Varga edződuó vezette DVSC-Aquaticum, azaz a mieink szeretnének a döntőbe jutni. Az ide vezető úton a Dunaferr alakulata akarja meggátolni őket. A bajnokságban mindkét összecsapást elveszítette a Loki az újvárosiak ellen. Éppen ezért itt lenne az ideje visszavágni Imre Vilmos tanítványainak. Tudja ezt jól mindkét szakemberünk és a lányok is tisztában vannak vele. A győzelem csak úgy jöhet össze, ha mindenki a maximumot nyújtja. Sokkal kevesebb hibával kell játszanunk, mint azt bármely rangadón tettük eddig a szezonban.
A szombati nap programja:
Elődöntők
DVSC - Aquaticum-Dunaferr NK, 17.45 TV:Sport 1
Győri Audi ETO KC - Budapest Bank-FTC, 20.00 TV:Sport 1
Helyosztók (vasárnap)
Mérkőzés a 3.helyért 15.00
Döntő 17.30
A kupadöntő eredményeiről technikai okok miatt csak hétfőn számolunk be. Megértésüket kérjük!
DZ
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...
július 29.
A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...