NBI 2010/2011FTC RightPhone-DVSC-Korvex 32-38

Bravúr a legjobbkor!

Remek első félidő után parádés másodikat produkált a csapat a Kőbányai úton, ennek köszönhető a bravúros, 38-32-es idegenbeli győzelem az elődöntő első meccsén.

2011. április 7., 20:42 (BA)

Vannak még tartalékaink – mondta Köstner Vilmos az elődöntő első meccsének felvezetőjében. S lőn. A csapat hozta a már megszokott idegenbeli bravúrt, ami az alapszakaszban nem sikerült. Akkor a bajnokság első öt helyezettjével szemben nem termett nekünk babér idegenben. Most igen. Méghozzá, a Fradi-csarnokban, ott, ahol 1992 óta, több mint 20 nekifutásból egyszer tudtunk nyerni.

Az már az első harminc percben látszott, hogy a csapat nem ijedt meg az idén remekül teljesítő, KEK-elődöntőre készülő zöld-fehérek otthonában. Az már az első percekben látszott, hogy alaposan felkészültünk a hazaiak játékából, minden húzásukra akadt válaszunk. Hornyák Dóri bátran lőtt, Bognár Barbi ihletett formában irányított, de a lényeg a csapatmunkán volt. Hiába lőtt gólt a Fradi, működött a gyors középkezdésünk, tapadtunk az ellenfélre, majd a szünet előtt el is húzhattunk volna, ám a kulcsmomentumokban (ekkor még) hibáztunk.

Kicsit aggódtunk, hiszen emberhátrányban kezdtük a folytatást, ám a csapat megtáltosodott, a játék a Vejen elleni BL-selejtezőt idézte. Vezettünk kettővel, hárommal, néggyel, öttel, hattal, héttel, nyolccal, aztán kilenc góllal is. Olyan volt az egész, mint egy álom, s bár a hajrában jött egy hullámvölgy, a zöld-fehérek csak négy gólra tudtak visszakapaszkodni. A legkiélezettebb szituációban azonban újra beindult a gépezet, az utolsó két percet már hátradőlve figyelhettük, az volt a legizgalmasabb kérdés, hogy eljutunk-e negyven gólig. Nem sikerült, de ezért senki nem szomorkodott, hiszen a 38-32-es siker azt jelenti, hogy 1-0-ra vezetünk a két győzelemig tartó párharcban. Megvan Köstner Vilmos első népligeti sikere! Folytatás jövő csütörtökön, a Hódosban!

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA-DVSC-KORVEX 32-38 (15-15)

Kőbányai út 1000 néző

Vezette: Kékes Cs., Kékes P.

FERENCVÁROS: Abramovics - Kovacsicz 3, TOMORI 9, Szucsánszki 3, Szamoránsky P. 4, Zácsik 1, SZÁDVÁRI 7. CSERE: Pastrovics (kapus), Balogh B. 3, Szamoránsky A., Trufán 2

DVSC: KISS É. - Slakta, BORBÁS 1, HORNYÁK D. 4, Szabó V. 1, BOGDANOVICS 6, JUHÁSZ 4. CSERE: TRIFFA (kapus), SOPRONYI 6, BOGNÁR B. 7, Csáki 3, Mörtel 5 (3), Kazai, Dakos 1

Az eredmény alakulása. 3. p.: 3-1. 12. p.: 5-6. 18. p.: 10-10. 21. pl.: 12-14. 33. p.: 17-19. 40. p.: 19-24. 46. p.: 21-30. 50. p.: 26-32. 53. p.: 29-33. 58. p.: 30-37

Kiállítások: 2, ill. 10 perc

Hétméteresek: -, ill. 4/3

MESTERMÉRLEG

Elek Gábor: A játék minden elemében csődöt mondtunk, teljesen megérdemelt a Debrecen győzelme. Nagyon nagyot kell változnunk ahhoz, hogy a siker kapujában ne mondjunk csődöt.

Köstner Vilmos: Nagyon boldog vagyok, mert csapatom kiváló hozzáállással, nagyon taktikusan, és néhol látványos játékkal tudott nyerni a Ferencváros otthonában. Helyzetünk nem könnyű, mert most már nekünk kell elviselni azt a terhet, amit a Fradi ma nem tudott. A visszavágó még nincs lefutva.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...