A kitűnő védekezés és a megalkuvás nélküli küzdelem pontot ért. Döntetlent játszott a DVSC SCHAEFFLER a román sztárcsapat CSM Bukarest otthonában.
2023. november 11., 20:39 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)
Javában zajlott a bemelegítés, mindenki tette a maga dolgát, de azért - ahogy az a csapatsportágakban lenni szokott - egy-egy lopott pillantást vetettek a játékosok az ellenfélre is. Nagyobbak, erősebbek, tapasztaltabbak. Gondolhatták a mieink, de hát láttunk már ilyet korábban is, nem is olyan régen, éppen két hete, amikor a szintén félelmetes hírű Brest Bretagne Handball együttese látogatott a Hódosba. Aztán mi lett a vége...
A sok nagy csatát és vélhetően pártgyűlést is látott Polivalenta Csarnokban erős félház volt. Nagyjából 2500 néző volt kíváncsi az olimpiai, világ- és Európa-bajnok sztárokkal teletűzdelt CSM Bukarest és a szezon meglepetéscsapatának titulált DVSC SCHAEFFLER összecsapására.
Catherine Gabriel két nagyszerű védésével indult a meccs, közben Töpfner belőtt egy hetest, így a Loki vezetett először. A CSM négy percen keresztül nem tudott betalálni, végül Neagu egyenlített, miután két debreceni támadás is gól nélkül fejeződött be. Egy Vámos-Pintea gólváltást követően Hámori elővett egyet a szokásos betöréseiből, amivel megint a Loki vezetett 3:2-re. Öt és fél percnyi játék után időt kért a hazai vezetőedző...
Repültek a percek, folyamatosan döntetlen körüli volt az állás. A CSM a 18-ik percben vezetett először, 9:8-nál és csak a 27-ikben másodszor, 14:13-ra. Az utolsó három perc azonban nem sikerült jól. Kimaradt egy hetes, aztán becsúszott egy-két technikai hiba és volt egy kérdéses játékvezetői ítélet is, a rutinos ellenfél pedig rögtön kihasználta a megingást. A félidőben 17:14-re vezetett a CSM Bukarest.
Nagyon nem kezdtük jól a második félidőt. Ismét kimaradt egy hetes, ezúttal Kácsoron fogott ki a Davidsen, így a meccs folyamán először, öttel ment a CSM. Aztán Flippes kétperces kiállítását követően kettő gólra visszajöttünk. Ekkor ismét jött egy "furcsa" játékvezetői ítélet, Planétát kiállították, de a csapat nem tört meg, sőt, egy gólra felzárkóztunk. Így aztán 22:21-nél, a második félidő tizedik percében ismét időt kért Vasile Adrian...
De nem változott a játék képe ezt követően sem. A Loki folyamatosan ott volt a nagy nevű ellenfél nyakán. Egy gólnál nagyobb különbséggel nem tudott vezetni a CSM, sőt, többször is sikerült egyenlíteni. Heroikus küzdelem folyt a pályán hatvan percen keresztül, hihetetlen akarattal, alázattal és fegyelemmel játszott a debreceni együttes. Másfél perccel a vége előtt 29:29 volt az állás. A Bukarest támadott a vezetésért, de passzív játékhelyzetnél időt kért a hazai edző, utoljára a meccsen. Egy perccel a vége előtt kivédekeztük a CSM támadását és mi támadhattunk a vezetésért. Planéta passzív játéknál eleresztett lövése megpattant egy hazai játékoson, de kifelé ítéltek a játékvezetők. Amit aztán a videóbíró használatát követően szerencsére módosítottak. Mienk volt a labda, de a passzív helyzetből nem tudtunk gólt lőni. Így aztán még egy, utolsó román támadást ki kellett védekezni. Birkóztunk, ütköztünk, szenvedtünk, de sikerült. 29:29 lett vége. Döntetlen a CSM Bukarest otthonában. Micsoda meccs, micsoda bravúr! Már megint.
Bukarest 2800 néző. V: Carmaux, Mursch (franciák)
BUKAREST: Glauser - OSTERGAARD 5, Kobylinska 1, ARNTZEN 5, Pintea 3, NEAGU 9 (2), Gutierrez 1. Csere: Davidsen, ERIKSSON (kapusok), Rotaru, Dindiligan 2, Ailincai, 1 Flippes 2, Stoica. Edző: Adrian Vasile
DVSC: GABRIEL - TÖPFNER 5 (3) HÁMORI K. 2, VÁMOS P. 7, Haggerty, KÁCSOR 5, Petrus. Csere: Bartulovic (kapus), PLANÉTA, FÜZI-TÓVIZI 2, Johansson 1, GROSCH 4, Csernyánszki 1., Jovovics, VÁMOS M. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása: 6. perc: 2-3. 14. p.: 5-7. 18. p.: 9-8. 24. p.:11-12. 34. p.: 20-15. 43. p.: 23-24. 34. p.: 20-15. 43. p.: 23-24. 50.p.: 26-26. 58. p.: 29-29.
Kiállítások: 6, ill., 4 perc
Hétméteresek: 2/2 ill., 6/3
Adrian Vasile: - Nagyon jó csapat a Debrecen, ezt megmutatta korábban és ezúttal is. Amikor a második félidőben öt góllal vezettünk, akkor kapkodtunk és ellenfelünk ezt kihasználta. Sajnos a szoros meccsek végjátékaiban nem vagyunk elég higgadtak.
Szilágyi Zoltán: - Nagyon büszke vagyok a csapatomra egy nagyon szoros meccsen tudtunk pontot szerezni egy európai élcsapat otthonában. Az első félidben nem volt elég agresszív a védekezésünk, ez szünet után változott. A hét a hat elleni szituációkat is meg tudtuk oldani. Volt esélyünk a győzelemre, de elégedettek lehetünk a döntetlen!
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
november 17., 20:14
Kevesebb hibával, koncentráltabban játszott a Valcea, így a visszavágót is megnyerte és végül kettős győzelemmel jutott az Európa Liga csoportkörébe. A DVSC SCHAEFFLER búcsúzott a nemzetközi porondtól. Tovább...
november 16., 17:00
Kétgólos hátrányból vág neki a DVSC SCHAEFFLER a SCM Ramnicu Valcea elleni visszavágónak vasárnap 18 órakor a Hódosban. Tovább...
november 13., 19:44
Végig kiegyenlített mérkőzésen, komoly küzdelem árán, nagyon értékes két pontot szerzett a DVSC SCHAEFFLER Mosonmagyaróváron. Tovább...
november 12., 17:00
Szerdán a szezon egyik legfontosabb bajnokija vár Mosonmagyaróváron a DVSC SCHAEFFLER csapatára. A 17.30-kor kezdődő találkozót az M4Sport élőben közvetíti. Tovább...
november 10., 19:02
A hazai együttes a félidőben még öttel vezetett, de kőkemény munkával sikerült két gólra felzárkózni a végére. A továbbjutás kérdése teljesen nyitott, izgalmas lesz a visszavágó. Tovább...