Kubány Krasznodar - DMVSC 29-24 (17-13)
1987. január 19. - Hajdú-Bihari Napló (Weisz György)
Szombaton délután játszották le Krasznodarban a Krasznodar-DMVSC női kézilabda KEK-mérkőzést. Mint ismeretes, az első találkozó Debrecenben 23-23 arányú eldöntetlennel végződött. Így a továbbjutást jelentő győzelemért küzdöttek a csapatok. A mérkőzés kezdete előtt Salimovát köszöntötték. Ugyanis a hollandiai világbajnokságon világbajnoki címet nyert szovjet együttes kapusát választották meg a kubányi terület legjobb sportolójának. A kitűnő kapuvédő nagy taps közepette vehette át az őt megillető serleget.
A debreceniek kezdték a játékot, Nagy Zsuzsa lövését Salimova hárította, majd gyors indításából Onoprienko szerzett vezetést. Néhány perc múlva Vidrina lőhetett hétméterest, s így az első perc végén 2-0-ra vezettek a hazaiak. Egy szép Szilágyi-gól következett, majd beindult a krasznodari henger, a 10. percben már 8-3 volt az eredmény. Az ötgólos hátrány azonban nem szegte a debreceni lányok kedvét, Szilágyi és Rádinné találataival szorossá tették a találkozót. A 17. percben 9-8, a 21. percben 11-10 volt az állás. Ezután ismét Vidrináék lendültek előre és négygólos szovjet vezetésnél (17-13) tértek pihenőre a csapatok.
A második félidőt Tóth I. bravúrja után Kádárné gyors indításból lőtt bombája vezette be. Majd felváltva estek a gólok. A 37. percben 20-18-ra alakult a mérkőzés állása. Ekkor Rádinné dobhatott hetest. Át akarta emelni a labdát Rozinceva felett, de ő hárított, s indításából Vidrina növelte a Krasznodar előnyét. A 45. perc táján már kiütközött a fáradtság a debreceni lányokon, a szovjet együttes rendre leindította a mieinket és hat perccel a befejezés előtt már 28-21-re vezetett. Sorozatos szabálytalanságok után kettős emberelőnybe került a DMVSC - Tyán és Priahina jutott a kiállítás sorsára. Ekkor Szilágyi, Nagy Zs. és Bojtor góljaival sikerült a hátrányt csökkenteni, de már csak másfél perc volt hátra. A végeredményt a szovjet gólgyáros, Vidrina állította be.
A találkozó színvonalas játékot hozott. A vereség - amely egyben a KEK-től való búcsút is jelentette - fájó. De úgy érzem, a debreceni lányok a vártnál sokkal jobb teljesítményt nyújtottak, szorossá tudták tenni a mérkőzést. Most itt, Krasznodarban úgy éreztük, a továbbjutás lehetősége Debrecenben úszott el, amikor a debreceni lányok nem tudták tartani ötgólos előnyüket. Az elért eredmény így is tiszteletre méltó.
A mérkőzés után megkérdeztük a csapatok edzőit.
Alekszandr Taraszikov: - Nem vártam ilyen kemény ellenállást és jó játékot a debreceniektől az első mérkőzés után. Alaposan megnehezítették a dolgunkat. (Arra a kérdésemre, mire lett volna csapata képes Vidrina nélkül, nem válaszolt.)
Komáromi Ákos nem volt elkeseredve, minden bizonnyal neki volt igaza: - Ha a magyar bajnokság közepén játszottuk volna le a két kupamérkőzést, mi jutottunk volna tovább.
Befejezésül még annyit, a két bolgár játékvezető ítéleteivel nem befolyásolta döntően a mérkőzés alakulását. De amikor szoros volt az eredmény, gyorsan ítéltek egy-két hetest a hazaiak javára. Ennyit "lejtett" a hazai pálya.
Weisz György
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...