BL 2023/2024CSM Bucuresti-DVSC-Schaeffler 29-29

Bukarestben sem feltartott kezekkel lépünk pályára

Újabb komoly feladat vár szombaton a DVSC SCHAEFFLER csapatára, ezúttal a BL-sorozat egyik legerősebb keretű együttese, a CSM Bukarest lesz az ellenfél.

2023. november 10., 17:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

A DVSC SCHAEFFLER Brest elleni bravúrjának, illetve a bukaresti sztárcsapat botlásának köszönhetően mindkét együttes három győzelemmel és három vereséggel, hat ponttal várja a csoportkör első "félidejének" zárását. A nem titkoltan a Final Four-ba készülő, egyszeres BL-győztes román csapat az Odense elleni magabiztos sikerrel kezdte a sorozatot, s bár a Bietigheim elleni idegenbeli és a Győr elleni hazai vereség még belefért volna, a Brest bukaresti győzelme már kellemetlen volt a CSM számára. A Buducsnoszt otthonában javítottak Neaguék, majd a Gloria Bistrita és a Valcea elleni bajnoki rangadókat is megnyerték. Alighanem szombaton is a győzelem a céljuk.

A debreceni lányok a múlt heti válogatott összetartás után kedd óta készülhettek teljes kerettel, s ami az utóbbi hetek történéseinek tükrében mindenképpen örömteli, a térdműtét után rehabilitációs munkát végző Hornyák Dórán és Juhász Katán kívül mindenki egészséges.

"A Brest ellen sem mi voltunk az esélyesek, mégis sikerült két pontot szereznünk, s ez jót tett az önbizalmunknak - mondta az indulás előtt Kácsor Gréta. - Felkészültünk ellenfelünkből, ezúttal is a jó védekezés lehet az eredményes játék alapja. Nem feltartott kezekkel lépünk pályára Bukarestben, megteszünk mindent azért, hogy újabb meglepetést okozzunk."

A Bajnokok Ligája A-csoportjának hetedik fordulójában a CSM Bukarest - DVSC SCHAEFFLER mérkőzés szombaton, magyar idő szerint 18 órakor kezdődik a bukaresti Ioan Kunst Ghermanescuról elnevezett csarnokban, a meccs a Sport1 televízióban élőben lesz látható. A találkozót két francia játékvezető Yann Carmaux és Julien Mursch vezeti, az európai szövetség delegátusa a szlovák Zuzana Füleová lesz.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...