A válogatott játékos szerződését néhány héttel ezelőtt bontották fel az anyagi gondokkal küszködő Podravka Koprivnicánál. A DVSC Kézilabda Kft. vezetése szinte azonnal felvette a kapcsolatot Anitával, akivel hamar sikerült megegyezni, ám a kaproncai klub néhány adminisztratív akadályt gördített a magyar kézilabdázó távozása elé. Szerencsére azonban megoldódott minden probléma, így Bulath Anita pénteken megérkezett Debrecenbe, ahol el is foglalta bérelt lakását, s délután ott lesz a Loki edzésén.
2009. augusztus 21., 15:47 (BA)
– Örülök, hogy végre megoldódott az ügyem, hiszen számomra az a legfontosabb, hogy játszhassak – mondta honlapunknak a Loki új szerzeménye. – A jelenlegi keretből szinte mindenkit ismerek, éppen ezért biztos vagyok benne, hogy sikeréhes, sokra hivatott társaságba kerültem.
– Az a lényeg, hogy túl vagyok a kaproncai kellemetlen napokon, s végre újra a kézilabdára koncentrálhatok. Nekem nehezebb volt elintézni a dolgaimat, mint Herr Orsinak, aki már két nappal korábban hivatalosan is szakítani tudott a Podravkával, hiszen én több időt töltöttem Horvátországban, s több hivatalos ügyem volt folyamatban. Kétéves szerződést írok majd alá a Lokihoz, s remélem a hétvégi Szabella-kupán már pályán lehetek, mert nagyon hiányzik a játék, rég játszottam utoljára meccset, hiszen a Podravka Koprivnica csapatában már nem szerepelhettem a nyári felkészülési tornákon.
Bulath Anita a 83-as számú mezben szerepel majd a DVSC-Aquaticum csapatában.
Sok sikert Anita, Isten hozott s Lokiban!
BA
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...