NBI 2023/2024Dunaújvárosi KKA-DVSC-Schaeffler 28-38

Csak az elején volt miért izgulni

A rossz kezdés után összekapta magát a DVSC SCHAEFFLER és magabiztosan szerezte meg a két bajnoki pontot Dunaújvárosban.

2024. március 20., 19:29 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Nem kezdtük jól a mérkőzést, hiába voltak meg a helyzeteink, Wéninger Alexa védett, vagy nem találtuk el a kaput. A másik oldalon pedig Arany Rebeka és Paróczy Sára rendre eredményes volt, így vezetett a Kohász. A hatodik percben jártunk, amikor Kácsor Gréta megszerezte az első gólunkat. A folytatásban feljavult a védekezésünk, Gabrijela Bartulovic pedig lehúzta a rolót, így hamar fordítottunk, majd fokozatosan nőtt a különbség.

Szünet után hamar tíz gól fölé duzzadt a debreceni előny, a remekül védő Gabi Bartulovic két gólt is lőtt, s örömünkre fiatal akadémistánk Kelemen Dorina is jól szállt be a végjátékba, szintén kétszer volt eredményes.

Köszönet a dunaújvárosi szurkolóknak, akik végig remek hangulatot teremtettek, s a régi piros-fehér barátság jegyében a debreceni lányokat is éltették!

Dunaújvárosi KKA - DVSC SCHAEFFLER 28-38 (12-18)

Dunaújváros, 200 néző. V: Sándor Gy., Szabó B.

DUNAÚJVÁROS: Wéninger - ARANY 4 (1), Trawczynska 1 (1), Szalai B. 1, PARÓCZY 8 (2), Borgyos 2, Sallai 3. Csere: Oguntoye (kapus), Moreno 1, Nick 3 (1), Sztanó, Gajdos 1, Török F., Bouti 1, Lakatos P. 1, Horváth A. Edző: Paic Róbert

DVSC: BARTULOVIC 2 - GROSCH 3, Szabó N. 3, Haggerty 3, Planéta 2, Jovovics 1, Petrus 1. Csere: Gabriel (kapus), KÁCSOR 7, FÜZI-TÓVIZI 4, TÖPFNER 8 (6), Csernyánszki 1, Hornyák D. 1, Johansson 1, Vámos M., KELEMEN D. 2. Edző: Szilágyi Zoltán

Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-0. 14. p.: 6-7. 23. p.: 7-15. 37. p.: 14-24. 43. p.: 20-33.

Kiállítások: 10, ill. 8 perc

Hétméteresek: 6/5, ill. 7/6

MESTERMÉRLEG

Paic Róbert: - Álomszerűen kezdtünk, de sajnos ez nem adott kellő önbizalmat, a DVSC gyorsan rendezte sorait, átvette a vezetést, a félidei különbség reális volt. A második félidő elején átjáróház volt a védelmünk, aztán a hajrára összeszedtük magunkat feljavult a védekezésünk, így tudtunk faragni a hátrányon.

Szilágyi Zoltán: - Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, hiszen vasárnap BL-meccset játszottunk. A Dunaújváros koncentráltan, jól kezdte a mérkőzést, előnyre tett szert. Örülök, hogy ezután fordítani tudtunk, kézben tartottuk a találkozót, de a második félidei védekezésünkkel nem lehetek elégedett. Dicséretet érdemel a hazai csapat, mert a nagy különbség ellenére végig derekasan harcolt.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...