Hétfőn hajnali öt órakor kicsit fáradtan, de boldogan szállt le a DVSC Lengyelországból hazatérő buszáról Csáki Viktória. A dán Vejen legyőzése feledtette a hétvége minden nehézségét, ám a jobbszélsőnek hamarosan újabb nehézséggel kellett szembesülnie.
2010. szeptember 20., 21:07 - Nemzeti Sport
– Sikerült kipihenned magad?
– Dél körül felkeltem, aztán délután még pihentem egy kicsit – válaszolt Csáki Viktória. Igaz, reggel hét óra is elmúlt, mire ágyba kerültem.
– De hiszen a busz nem sokkal öt óra előtt megérkezett…
– Én az egyik közeli utcában hagytam az autómat, így odamentem, s hamarosan meggyőződhettem róla, hogy az akkumulátor nem bírta a négynapos tétlenséget, felmondta a szolgálatot. Majdnem hét óra volt, mire sikerült „bebikázni”.
– Három nap, három meccs, jó húszórányi utazással fűszerezve, gondolom nem hiányzott a kalandos befejezés.
– Hogy el ne felejtsük, a héten volt még egy idegenbeli meccsünk a Győr otthonában. Mindenképpen fárasztó egy ilyen torna. Utazás, meccs, utána az ember agya még pörög, nehéz elaludni. Én jobban szeretek otthon készülni a meccsre, nyugisabb az egész.
– A csapat lengyelországi szállodájáról nem mondható, hogy a nyugalom szigete lett volna. Tényleg annyira hangos volt a szombat esti esküvő?
– Főleg azoknak, akik az étterem fölött levő szobákban voltak. Triffa Ági és Bogdanovics Anna például a lagzi végéig nem tudott elaludni. A mi szobánk sokkal jobb helyen volt, s mivel én nagyon fáradt voltam, már fél tizenegykor aludtam.
– Mindhárom lengyelországi meccsen hatalmas volt a csapaton a nyomás, mégis megoldottátok a feladatot.
– A pénteki meccs a Lublin ellen azért volt kemény, mert a csapat nagy részének ez volt az első BL-selejtezője, ráadásul éppen a házigazdák ellen. Másnap tudtuk, ha kikapunk, elúszott az esélyünk, kőkemény meccset játszottunk az alaposan felpaprikázott Zajecsarral.
– Aztán jött a vasárnap. Számítottál ilyen sima sikerre?
– Eszembe sem jutott, hogy a Vejen ellen lesz a legkönnyebb dolgunk. Fantasztikus nap volt, élveztük a játékot, remekül védekeztünk és pontosan támadtunk, ennek meg is lett az eredménye.
– A három lengyelországi nap alatt Csáki Viktória is legyőzte legnagyobb ellenfelét, saját magát, s a Vejen ellen parádésan kézilabdázott. Szerinted mitől volt az első két nap görcsössége?
– Hiába játszom évek óta, még mindig nagyon izgulok minden meccs előtt, s ha nem megy be az első lövésem, az rosszul érint. A Lublin ellen semmi sem sikerült, szerencsére a helyemre beálló Slakta Petra jól játszott. A Zajecsar-meccsen már sikerült gólt lőnöm, a vasárnapot pedig soha nem fogom elfelejteni... Csak az nem hiányzott, hogy leüssenek!
– Mire emlékszel Arslanagic brutális ütéséből?
– Láttam, ahogy jött a horvát játékos a hatos vonala mentén, láttam , ahogy felemelte a fejét, és láttam, ahogy a kézfejének a csontjával eltalálta a számat. Szándékos ütés volt, semmi kétség, járt érte a piros lap.
– Mit vársz a BL-szerepléstől?
– Ezek után, amit vasárnap játszottunk, én már azt mondom, hogy bármi megtörténhet. Amióta az eszemet tudom, ilyen jól nem láttam kézilabdázni a csapatot, ez mindent felülmúlt!
Forrás: Nemzeti Sport
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...
május 2., 20:25
Hatalmas csatában harcolta ki a döntőbe jutást a DVSC SCHAEFFLER, miután öt góllal legyőzte a Mosonmagyaróvárt. Üröm az örömben, hogy Jovana Jovovics megsérült és nem játszhat a fináléban. Tovább...
május 1., 18:00
Május másodikán, szombaton 18.15-kor a Mosonmagyaróvár lesz a DVSC SCHAEFFLER ellenfele a Magyar Kupa elődöntőben. A győztes játszhat május első vasárnapján az aranyéremért. Tovább...