NBI 2010/2011DVSC-Korvex-SYMA-Váci NKSE 30-27

CSAPATmunka, hősköltemény

Szinte elfogyott a csapat, hiszen Hornyák Dóra szerdára belázasodott, Bognár Barbi pedig a hetedik percben megsérült. Így jobbára „vészirányítóval” játszottunk a Vác ellen, de így is megszereztük a két pontot. A nagyon fontos két pontot.

2010. november 17., 20:18 (BA)

Rossz hír már a meccs előtt: Hornyák Dóra belázasodott. Aztán rossz hír a hetedik percben, Bognár Barbi maradt a földön, valószínűleg elszakadt a bokaszalagja. Mivel Bogdanovics Anna is sérült, Bogi kiválásával mindössze az ifista korú Karalyos Orsi maradt irányító poszton. Illetve dehogyis. Először Sopi lépett beljebb dirigálni, aztán Juhász Gabi kezébe került a karmesteri pálca. Kényszermegoldás, de remek ötlet. Gabi ugyanis cseppet sem illetődött meg, előjöttek a régi emlékek, hiszen régebben játszott ő irányítót.

Szabó Vali a vészhelyzetben élete talán legjobbját hozta ki magából, Sopi is remekül tüzelt, ezzel együtt szünetben még 15-13-ra vezetett a Vác.

A második félidőre nincs jobb jelző: csodát tett a CSAPAT. Eksztázisban kézilabdázott mindenki, Buli űzte-hajtotta a társakat, s a feljavult védekezésnek köszönhetően előbb egyenlítettünk, majd fordítottunk, a végjátékra pedig elhúztunk. A csapatot végig fantasztikusan biztató B-közép is elérte az eksztázis állapotát, s habár „csak” hárommal nyertünk (volt 30-24 is), egy nagy ünnep volt az egész csarnok.

A szezon legnagyobb győzelmét arattuk, sőt ez már hősköltemény volt!

DVSC-KORVEX-SYMA-VÁCI NKSE 30-27 (13-15)

Debrecen, 1500 néző. V: Herczeg, Südi

DVSC: TRIFFA - CSÁKI 3, Karalyos, SZABÓ V. 8, BULATH 4, Bognár B. 1 (1), Kazai 1. Csere: KISS É., Pácz (kapusok), SOPRONYI 9, Slakta 1, JUHÁSZ G. 3, Dakos. Edző: Köstner Vilmos

VÁC: HERR O. - Baross 2, Rédei-Soós 2, TEMES 4, Uhraková 2, TÓTH T. 11 (8), KIRSNER 3. Csere: Juhász E. (kapus), Borkowska, Barján, Tápai Sz. 1, Klivinyi 2, Fülöp A. Edző: Németh András

Az eredmény alakulása. 5. p.: 4-1. 10. p.: 7-3. 18. p.: 9-9. 24. p.: 10-13. 34. p.: 16-17. 44. p.: 22-20. 55. p.: 29-24.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...