Csapó-mozaikok... avagy 186 cm előnye és hátránya

Csapó Erika ismét magasba emelhette a kupát, hiszen a háttér, a család biztonságot adott a nyugodt felkészüléshez, a Debrecenben eltöltött évek pedig megtanították a küzdeni tudásra.

Csapó Erika ismét magasba emelhette a kupát, s most a zajos ünnepnapok után bepillantást kaphatunk a civil és a reflektorfényben élő balátlövő világába.

+ Milyen magas?

- Pont akkora, hogy már éppen zavar. Száznyolcvanhat centi...

+ A kézilabdában az ön posztján megfelelő ez a termet.

- A magánéletben azonban gátlásossá tesz. Nem vagyok elégedett magammal...

+ Pedig férfifaló hírében áll.

- Valóban? Ha az falás, hogy három meghatározó férfi volt az életemben, akkor az vagyok. Én nem érzem, hogy így lenne. Sok nő több "plecsnivel" is díszeleghetne, de nem vállalják fel. Én nem tagadom meg önmagamat.

+ Akkor miért gondolják így az emberek?

- Talán, mert gyorsak voltak a váltások az életemben. Amikor férjhez mentem, épphogy betöltöttem a tizenkilencet. Az osztálytársam volt, tudja, az a tipikus, hatalmas diákszerelem... Született egy kislányunk, Rebeka, aki most négy és fél éves. Csodálatosan értelmes gyermek. Ötévi házasság után elváltam, mert megismerkedtem egy másik férfival. Vele azonban egy idő után túl zsúfolt, túl feszített lett az élet. A társam gyakran úgy érezte, hogy az árnyékomban él. Akkoriban istenítettek Debrecenben... Valahogy nem "működött a dolog", elváltunk. Ekkor újra gyorsan szerelembe estem, és azóta már menyasszony vagyok... Tavaly nyáron volt Imrével az eljegyzésünk, és ha minden jól alakul, szeptemberben összeházasodunk. Igaz, lehet, hogy az esküvő időpontja módosulni fog, mert a csapat Norvégiában szerepel majd egy tornán. A vőlegényem megértő, úgyhogy ez biztosan nem lesz gond, valahogy csak kitaktikázzuk...

+ A kapcsolatokban szokott taktikázni?

- Nem. Nem vagyok ellátva az effajta női praktikákkal, és nem is akarok ebben az értelemben nő lenni. Ha szeretek valakit, akkor bátran megmondom. Nem játszadozom az érzelmekkel, és nem is játszom meg az érzelmeket. Mindig megpróbálok önmagam maradni. A húgaimat is erre nevelem. Ha az ember nem őszinte, az csak félreértéseket szül. Jobb, ha mindig elmondjuk, megfogalmazzuk a másiknak, amit gondolunk.

+ Határozott egyéniségre vall...

- Eléggé fiatalon jöttem el otthonról, az élet megtanított a határozottságra.

+ Ami a szívén, az a száján is?

- Igen. De nem vagyok makacs. Hajlandó vagyok megvitatni a dolgokat, hajlandó vagyok beismerni a hibáimat. Ám cserében elvárom, hogy egyenrangú emberként kezeljenek. Most úgy tűnhetek, mint egy férfias nő, pedig én is ugyanúgy vágyom a gyengédségre, a szeretetre, a romantikára. Csak én az önállóbb nők közé tartozom.

+ Ez jelentkezik a háztartásban is?

- Hát azért ott elkél a segítség. Sokat utazom, sok az edzés, a munka. A vőlegényem így kénytelen többet magára vállalni. De úgy érzem, megfelelek az átlagos háziasszonynak. Szeretem a tisztaságot magam körül, van, aki krónikus takarítónak tart. Főzni is szeretek, sőt, egyesek szerint jól is tudok. Panasz még nemigen érkezett. Egyébként a lakásom a mindenem. Régebben lakberendező akartam lenni, úgyhogy hobbiból díszítem, törődöm az otthonommal. Fontos a háttér, sokat számít. Lakása bárkinek lehet, de otthona csak annak, aki képes azt megteremteni. Nekem a pénzem jó része az otthonomra megy el.

+ Miért nem lett lakberendező?

- Mert kényelmes voltam, és nem tanultam tovább. Igaz, sok energiámat felemésztette a sport. Most már nagyon bánom, hogy nem foglalkoztam mellette mással is. Tizennyolc éves korom óta enbé-egyes játékos vagyok, csak ez határozta meg az életemet. Most, hogy már kezdek kiöregedni a sportágból, igyekszem ellensúlyozni ezt, próbálom biztosítani az elkövetkezendő éveimet. Nyitottam egy ruházati boltot és egy szoláriumszalont. Többen azt gondolják, hogy sok minden maradt ki az életemből, de ez nem igaz. A kézilabda mellett ugyanúgy jártam

ugyanúgy jutott időm. Elmondhatom, hogy nincs hiányérzetem.

+ Elégedett ember?

- Is-is. Tudja, nagy családot szeretnék, azt akarom, hogy sok gyerekem legyen, és hogy állandóan együtt legyünk. Ez még hiányzik az életemből.

+ Nagy családban nőtt fel?

- Hárman vagyunk testvérek, jól kijövünk egymással. Ám a rokonság nem volt összetartó... Talán ezért is vágyom ennyire a család melegére.

+ Most következik ez az időszak az életében?

- Hát, lassan véget ér a kézilabdás pályafutásom. És ha befejezem, biztos, hogy elszakadok a sporttól. Nem azért, mert nem fontos nekem, inkább azért, mert úgy érzem, kiégett és fáradt vagyok. Húsz éve kézilabdázom, ám az élet más területein is szeretnék hasznos dolgokat csinálni.

+ Például?

- Például az üzleti életben. Igaz, nincs sok érzékem hozzá, de ötletem annál több.

+ Éspedig... ?

- Ezt még hagyjuk. Nem szeretek hosszú távra tervezni.

+ ...

- Tudom. A vőlegényemnek megvan hozzá az érzéke. És ha az ötlet és az érzék párosul, abból biztosan valami jó fog kikerekedni.

+ Beszélne a Debrecen speciális kupanyeréseiről?

- Most arra gondol, hogy tavaly is és idén is idegenben szerzett több góllal győztünk a kupában?

+ Pontosan.

- Úgy tűnik, tényleg ez a specialitásunk. Bár ezt egy pszichológus biztosan jobban meg tudná magyarázni. Már-már kezdem elhinni, hogy ez nem a véletlenek sorozata. Biztosan a csapat küzdeni tudásából fakad. Tavaly, amikor megnyertük az EHF-kupát, fogadalmat tettünk, hogy újra megpróbáljuk. Nagyon kemény munkát végeztünk, ... a Szuperkupán, szeptemberben megsérültem, a gyűrűsujjamban feszítő ínszalagszakadást szenvedtem. Mire eljutottam a műtétig, több hétbe telt. Az egész őszi idényt ki kellett hagynom.

+ Megviselte?

- Hát hogy ne viselt volna meg! A kupában csak a dánok ellen jutottam először szerephez. Iszonyatosan izgultam, voltak olyan percek, amikor azt hittem, nem bírom tovább. Dániában kilenc góllal kikaptunk, de itthon sikerült visszavágnunk, és így továbbjutottunk. Igazából a formámat csak az oroszok ellen sikerült visszanyernem, attól kezdve lettem meghatározó tagja a csapatnak.

+ Csapatkapitányként hogyan látja a gárdát?

- Összetételében három éve vagyunk így együtt. Jól összeérett, a pályán többnyire azonos gondolkodású emberekből tevődik össze a csapat. Természetesen vannak apróbb összetűzések, problémák, de ez mindenhol előfordul. Azért is tartom intelligensnek a gárdát, mert hamar túljutunk a gondokon. Csapatkapitányként szerencsés helyzetben vagyok, hiszen nem kell túlzottan foglalkoznom a játékosokkal. Nagyon sokat segítenek, szinte mindent megoldanak a csapatot körülvevő emberek! Úgy érzem, nálunk mindenki egyéniség, ám mégis egységet tudunk alkotni, és ez a legfontosabb.

+ A magánéletben is jól megértik egymást?

- Nagyon jó kis vacsorákat, összejöveteleket tartunk. A kupagyőzelem után is fantasztikus volt a hangulat. Fogadásról fogadásra vándoroltunk. A szurkolók előtt mi mindenek voltunk: istennők, földre szállt angyalok... A végső ünneplés a debreceni Sörkertben volt, ahol tűzijátékkal, zeneszóval és tánccal tomboltuk ki magunkból a feszültséget. Egyébként már nálam is - mindössze hatvan négyzetméteren - többször rendeztünk jó bulikat. Harminc ember a párjával. El tudja képzelni... Mint a heringek, ám a hangulat mindig csodálatos volt.

+ Egyszer mégis azt nyilatkozta, eligazolna.

- Külföldre! Magyar csapathoz biztos, hogy nem mennék. Nem tudnám más egyesület mezét magamra húzni. Nem azért, mert gondom van másokkal, nem idegenkedem tőlük, csupán az az oka, hogy tíz évet Debrecenben töltöttem el. Tíz évig ellenfeleim voltak a többiek, és nem tudnám elképzelni, hogy holnaptól mondjuk a DVSC ellen mérkőzzem. Ez olyan, mintha elárulnám a hazámat.

+ Kapott külföldről ajánlatokat?

- Az elmúlt esztendőkben több csapat is megkeresett. Voltak előnyös ajánlataim, de az utolsó pillanatban mindig visszaléptem. Lehet, hogy gyáva voltam, lehet, hogy a szívem tartott Debrecenben, ezt nem tudnám igazából megválaszolni.

+ Milyen szempontok alapján választana?

- Huszonkilenc éves vagyok, ilyenkor már nemigen lehet diktálni. Először is az első osztályban semmiképpen nem játszanék. Ha külföldre mennék, azt levezetésképpen tenném... Nem vagyok Farkas Ágnes, aki a pályája csúcsán van, és még bőven karriert tud csinálni. Mondjuk, az anyagi feltétel nem lenne mindegy, Debrecenben meg voltam és meg vagyok becsülve. Panaszra nem lehet semmi okom. Megkaptam mindent az egyesülettől.

+ És a válogatottól?

- Kihűlt téma.

+ Nem éri meg felmelegíteni?

- Nem tudom, hogy lenne-e értelme. Néha már sajnálom, hogy belebonyolódtam ezekbe az újságírói kérdésekbe. Próbáltam választ adni mindenkinek, de legfőképpen magamnak arra, hogy miért nincs debreceni játékos a válogatottban. Kerestem az okokat, a miérteket. De erre már csak Laurencz László szövetségi kapitány tudna válaszolni.

+ Véleménye szerint beférne a válogatottba?

- Az öndicséret mindig büdös, de én úgy gondolom, olyan nemzetközi tapasztalattal, rutinnal rendelkező balátlövő, mint én, nem sok van Magyarországon. Százhuszonnyolcszoros válogatott vagyok, a DVSC-vel állandóan nemzetközi mérkőzéseken veszek részt, kétszer nyertünk EHF- kupát. Mi ez, ha nem nemzetközi tapasztalat? Kilencvennégyben kikerültem a válogatottból, és amíg Laurencz a kapitány, én nem fogok visszakerülni.

+ Nézte a lányok világbajnoki szereplését?

- Természetesen. Nagyon szorítottam a csapatnak, igaz, egy kicsit fájt, hogy nem lehettem ott, de ugyanúgy átéltem, átizgultam velük minden pillanatot.

+ Ön szerint milyen esélyekkel utaznak Atlantába?

- Ha úgy játszanak, mint a világbajnokságon, biztosra veszem, hogy a dobogón végeznek. Korszerű, szép kézilabdát játszanak, a csapat egységes, már csak szerencsére lesz szükségük a lányoknak.

Lipiczky Ágnes

Forrás: Nemzeti Sport

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com