Komáromi Ákos

Csata után, csata előtt

Szántót ma operálják - Tobaknét leigazolták.

1986. január 24. - Hajdú-Bihari Napló (Szentgyörgyi János)

Az ünnepnapokat a dolgos hétköznapok követik. A DMVSC kupagyőztes női kézilabdacsapata csütörtökön reggel már az újabb célok, feladatok jegyében látott munkához. A minap még örömtől sugárzó arcú Komáromi Ákos vezetőedző homlokára mára a gondok vontak barázdákat.

- Nagy árat "fizettünk" a győzelemért, a kupa elnyeréséért. A kitűnően és önfeláldozóan játszó irányító játékosunk, Szántó Anna sérülése sokkal komolyabbnak bizonyult, mint gondoltuk, és így szerdán az Országos Mentőszolgálat helikoptere Budapestre szállította a Sportkórház sebészeti osztályára. Így a korábban leállt - szülésre készülő - Medgyessyné után kidőlt a sorból másik (utolsó) játékmesterünk is.

Az elmúlt időszakban kirobbanó formában játszó Szántó Anna állapotáról telefonon érdeklődtünk. Dr. Bereznai István adjunktus, a budapesti Sportkórház sportsebészeti osztályának ügyeletese a következő tájékoztatást adta.

- A vizsgálatok eredményeként elmondhatom, hogy Szántó Anna sérülése súlyos. Megállapítást nyert, hogy térdízületében keresztszalag-szakadást és porcleválást szenvedett. Miután megtörtént a műtéti előkészítés, ma, pénteken délelőtt osztályunkon sor kerül az operációra. Remélem, hogy a sérült testrész felnyitásakor nem találunk újabb, eddig ismeretlen, de további bonyodalmakat okozható elváltozásokat. A fiatal játékos felgyógyulása minimum négy-öt hónapot vesz majd igénybe.

A csapat az egyik legfontosabb posztról veszítette el két meghatározó emberét. A sikeres szereplés méltatása mellett, talán e tény kapcsán kell szólnunk arról is, hogy a DMVSC kézilabda-szakosztálya az elmúlt két évben nem tudott jelentős oldalági igazolással erősíteni. Ezzel szemben olyan játékosok távoztak - Dobóné, Szunyogh, Vargáné -, akik jelenleg is erősségei lehetnének a csapatnak. Az edzéseken néha csak heten-nyolcan dolgoznak ezekben a napokban. Úgy érzem, a fentiek jogos aggodalomra adnak okot akkor, amikor ismét megcsillant annak a lehetősége Debrecenben, hogy kialakuljon egy nemzetközileg is jegyzett, jelentős játékerőt képviselő, rangos kézilabdacsapat.

- Valóban kevesen vagyunk, újabb sérülésre vagy sérülésekre gondolni sem merek - hessegeti el még a gondolatát is ennek Komáromi Ákos, majd reményének is hangot ad. - Szerdán Békéscsabán jártunk, és megállapodtunk Tobak Lászlónéval, aki korábban éveken át a Békéscsabai Előre Spartacus irányító-átlövő játékosa volt. (Jelenlegi egyesülete a Hódmezővásárhelyi Porcelán SE.) Sikerült a formaságokat is rendezni, és így két héten belül Debrecenbe költözik családjával együtt. Szeretnénk visszaigazolni volt játékosunkat, Szunyogh Hajnalkát is. Ő most fejezte be az első félévet a szegedi tanárképző főiskolán, és a jövőben Debrecenben kívánja folytatni tanulmányait. Párhuzamosan lépéseket tettünk a magyar és a nemzetközi kézilabda-szövetségnél utólagos benevezésük érdekében a nemzetközi kupaküzdelem elkövetkező mérkőzéseire.

A DMVSC együttese az MNK és az IHF-kupabeli szereplésére koncentrálva lemondott minden más "kötelezettségéről". Tegyük hozzá, hogy nagyon helyesen tették ezt, hiszen a bajnokság véghajrája és a fenti mérkőzések éppen elég fizikai és pszichikai terhet jelentettek és jelentenek. Ennek következtében nem vesznek részt a vidékbajnokság és a debreceni városbajnokság küzdelmeiben sem. A bajnoki ezüst és a kupa arany után tehát most már egyetlen cél áll a debreceni lányok előtt.

- Véglegessé vált, hogy február 14-én kelünk útra Norvégiába, ahol Skienben, az Oslótól 175 kilométerre fekvő kisvárosban 16-án fogunk mérkőzni, az IF Gjerpen együttesével. Két nappal később hazautazunk, majd mi látjuk vendégül ellenfelünket. A visszavágóra február 22-én fél tizenegykor kerül sor Debrecenben, a helyszínről azonban még nem született döntés. Felkészülésünket szolgálja, hogy február 5. és 9. között előkészületi mérkőzést fogunk játszani Debrecenben a Svenska Mitrovice első osztályú jugoszláv kézilabdacsapattal, illetve 8-án és 9-én részt veszünk a Borsodi Nagydíjon, Miskolcon. Ellenfeleink a Vasas, a Budapesti Spartacus és a Borsodi Bányász lesznek.

Komáromi Ákos a rá mindig is jellemző mértéktartással ecsetelte a DMVSC további esélyeit a nemzetközi kupában. Annak a reményének adott hangot, hogy csapata a nehéz körülmények ellenére is kivívja majd a legjobb négy közé jutást. Hogy aztán hogyan tovább? Arról ráérünk majd akkor beszélni - mondotta, és elsietett a sportcsarnokba az edzésre. A lányok már vártak rá.


Szentgyörgyi János

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...