61 mérkőzést játszott az élvonalban az EHF-kupagyőztes, kétszeres bajnoki ezüstérmes, egykori ifi-válogatott beálló. Ma már Németországban él, de a keresztlányával még találkozhatunk a Lokiban is.
2023. március 12., 14:40 - sportstatisztika.com (Tóth András Balázs)

- A Műhelytelepi Általános Iskolába jártam, negyedikes voltam, amikor betoppant hozzánk Komárominé Éva néni és - ott a betonpályán - "felmért" minket, kiből lehetne kézilabdázó. Nemsokára jött egy értesítő a suliba, hogy szívesen látnának a Debreceni Sportiskolában. Én azonnal igent mondtam, átíratkoztam a Hunyadiba. Anyukám nem is tudott róla, csak otthon mondtam neki, hogy én másik iskolába fogok járni.
- Híresen erős korosztály volt, szinte mindent megnyertetek, amit csak lehet. Mi volt a titok?
- A tehetséges játékosok mellett nagyon jó edzőink is voltak: Éva néni, Varga Józsi és Papp Gyuri. Diákolimpiát is nyertünk, a DVSC-DSI pedig az országos ifjúsági bajnokságban is aranyérmes lett 1994-ben! Maca (Szász Mária), Mela (Deák Melinda), Oli (Buglyó Olívia), Hala (Halcsik Ildikó), Nyuszi (Horváth Beáta), Szászi (Szász Andrea), Pista (Nagy Kriszti), szinte mindenkiből jó NB I-es játékos lett később.
- Korosztályos válogatott is voltál?
- Igen, Halával és Nyuszival együtt. Az ifjúsági EB-n negyedikek lettünk Miskolcon, a norvégok, a dánok és a németek mögött. Sajnos, akkor még ifi VB nem volt, talán éremesélyesek lettünk volna ott is.
- Köstner Vilmosnál kerültél a felnőtt csapatba, talán minden idők egyik legerősebb Lokijába. Mennyi szerephez jutottál?
- Megtiszteltetés volt olyan nevek között játszani, Csapó, Jeddi, Virincsik, és így tovább, csupa válogatott játékos. Sok lehetőséget nem is kaptam, az első EHF-kupagyőzelemnél még csak kerettag voltam, a másodiknál is talán két meccset játszottam. Ha van valami jubileum, kerek évforduló, szívesen megyek. Ha hívnak.
- Négy év alatt 58 meccsed volt. Nem játszottál valahol kettős igazolással, hogy több lehetőséghez juss?
- Sajnos, nem. Most visszagondolva, ez lett volna a jó megoldás.
- Emiatt igazoltál Kisvárdára?
- Igen, részben. Ki akartam próbálni magam, Maca pedig megkérdezte, hogy nem megyek-e át hozzájuk. Ő is, Pista is ott játszott már akkor. Egyrészről sikeres volt a váltás, mert szinte minden meccsen játszottam, 53 gólig jutottam, másrészről viszont kiesett a csapat.
- Többet nem is tudok rólad. Hol folytattad?
- A nővérem akkor már kint élt Berlinben, azon a nyáron is nála voltam látogatóban. Ott valahogy eljutottam az egyik másodosztályú csapat edzésére, ők kérdezgették, hogy hol játszom, mert szívesen látnának. Két berlini csapatban is lehúztam egy-egy szezont, majd az első ligás Bochumban is egyet. Akkor viszont engem is elért a kézilabdások átka, a keresztszalag-szakadás. Műtét műtétet követett, 9 hónap kellett a felépülésemhez. Még nagy reményekkel tértem vissza, de már az első meccs elején leszakadt a porc is a térdemben.

Teutonia Riemke Bochum, 2001/2002
- Vége is lett a pályafutásodnak?
- A német orvosok szerint igen. Mivel ez munkahelyi balesetnek számított és persze volt német biztosításom, ezért szakmát akartak adni a kezembe, hogy ne maradjak ott megélhetés nélkül. Gyógymasszőrnek tanultam, de már Magyarországon. A tanultakat is felhasználva annyira összekalapáltam a lábamat, hogy pár évet még a pályán maradhattam, a Mátészalka, a Hajdúnánás, majd a Bőcs csapatában, alacsonyabb osztályban. De végül 34-35 évesen éreztem, hogy minden mindenhol fáj, ideje abbahagyni.
- Visszatértél Berlinbe?
- Otthon nem találtam a helyem, de javult annyit a német nyelvtudásom, hogy itt egy német-magyar cégnél el tudtam helyezkedni, de előtte pl. egy olasz étteremben is dolgoztam. Majd jelentkeztem a berlini reptéren repülőgép-takarítónak. Kemény meló volt, mint egy 8-10 órás edzés! Nagyon szerettem, annyira gyönyörűek azok a nagy gépek, nem? Nyolc évig dolgoztam ott, végül már irodai feladatokat végezve, a többiek munkáját is koordinálva, irányítva. Aztán sajnos a két berlini repteret összevonták, és már napi 100 km-t kellett volna ingáznom, azt nem vállaltam.
- Mit dolgozol azóta?
- Egyik este jöttem hazafelé a reptéri műszakból, és itt a lakástól 5 percre beláttam egy gyár udvarára. Ugyanaz a sürgés-forgás, mint a reptéren, szintén óriási, bonyolult és érdekes gépek! Kiderült, hogy gyorsfagyasztott ételeket csinálnak. Jelentkeztem és fel is vettek. Ha pizzát veszel az Aldiban vagy a Lidlben, az lehet, hogy nálunk készült! Már 1 éve csinálom, most lassan kacsintgatok a műszakvezető pozíció felé, párszor már rám bízták az egész műszakot...
- Van szabadidőd, mit szeretsz csinálni? Van hobbid?
- Érdekes, hogy játékosként utáltam futni, mert kötelező volt. Azóta meg olyan jólesik kimenni az erdőbe, kocogni egy órácskát. Nagyon szeretem a természetet is, kertészkedem, ha tehetem. Emellett pedig imádok autót vezetni. Igyekszem minél többször hazamenni anyukámhoz látogatóba. A repteres időkben évente kétszer tudtam, szeretném, ha most már gyakrabban is sikerülne.
- Családodról mit tudhatunk?
- Nővérem is itt lakik Berlinben, egy sarokra. Imre bátyám kamionozik, Anita húgom pedig szintén kézilabdázott a DSI-ben, majd Derecskén. Debrecenben a Kenézy kórházban dolgozik, keresztlányom pedig a Kézilabda Akadémián játszik U15-ben, Réz Dorina. Szintén beállós, remélem, hogy róla még hallani fognak a Loki-szurkolók!
Tóth András Balázs
Forrás: sportstatisztika.com
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
november 15., 20:17
Az első félidőben abszolút egyenrangú partnere volt a DVSC SCHAEFFLER a francia bajnoknak, a folytatásban azonban egy párperces debreceni rövidzárlat elég volt a Metznek ahhoz, hogy lezárja a meccset. Tovább...
november 14., 19:10
A szezon első periódusának zárásaként Metzben lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, hogy aztán a 2025-ös esztendő utolsó Bajnokok Ligája meccse után hét játékosunk számára elkezdődjön a vb-felkészülés. Tovább...
november 14., 13:37
Nem volt könnyű, de a Mosonmagyaróvár otthonából is sikerült elhozni a két pontot, így nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a DVSC SCHAEFFLER a bajnokságban. Tovább...
november 11., 18:00
A Metz elleni, újabb BL-meccs előtt fontos bajnoki mérkőzés vár a debreceni lányokra. Szerdán, 19 órakor a Mosonmagyaróvár otthonában játszik rangadót a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...
november 8., 22:27
Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot. Tovább...