Vörös Bettina és Simsik Cynthia is tudja, még fejlődniük kell az élvonalhoz.
2013. január 9. - Hajdú-Bihari Napló (BN)

A DVSC-Fórum az új esztendő első napjaiban két játékossal bővült, Vörös Bettinát és Simsik Cynthiát igazolta le a debreceni klubvezetés; a 20 éves hölgyek "csomagban" érkeztek, hiszen mindketten az NB I/B. Keleti csoportjában szereplő Szent István SE Építőkből tették át a székhelyüket a cívisvárosba. Az ifjú kézilabdázók nyáron már megfordultak a Lokinál, ám a szerződtetésükre csak most került sor, miután a zilahi felkészülési tornán fejlődésükről tettek tanúbizonyságot a szakmai stábnak.
- A szlovákiai Párkányban kezdtem kézilabdázni, de mivel csak felnőtt csapata volt a városnak, így fiatalként nagyon kevés játéklehetőséghez jutottam, ezért váltanom kellett. Akkor adódott a lehetőség, hogy a tanulmányaimat a budapesti Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában folytassam, s így tagja lehessek a kézilabdacsapatnak - kezdte a beszélgetést Simsik Cynthia, aki jobbszélsőként 92 gólt szerzett az NB I/B-ben, s ezzel Vörös mögött a második volt a pontvadászat góllövőlistáján. A szlovák tehetség elmondta, a nyári próbajáték során nem volt szerencséje, ugyanis sérülés gátolta abban, hogy a legjobbját nyújtsa. - Akkor egy egészen más világba csöppentem, rá kellett jönnöm, sokkal gyorsabb a játék az élvonalban, mint amit addig megszoktam. Nagyon örülök, hogy szerződést kaptam Debrecenben, s próbálok élni a lehetőséggel. A posztomon Szilágyi Ágnes nagyon jó játékos, nehéz lesz bekerülnöm a gárdába, viszont minden egyes edzésen bizonyítani akarok - mondta Simsik Cynthia, akivel egyelőre féléves kontraktust kötöttek.
BN
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
tegnap, 17:16
Esélyt sem adott az Esztergomnak a DVSC SCHAEFFLER a forduló rangadóján. A meccs elejétől kezdve koncentrált, magabiztos teljesítményt nyújtott a csapat, így végül nagy különbséggel nyert. Tovább...
február 27., 18:00
Az Európa Ligában remeklő esztergomi csapatot fogadja szombaton 15 órakor a Hódosban a DVSC SCHAEFFLER. Harmadik a negyedik ellen, igazi bajnoki rangadó jön! Tovább...
február 22., 16:25
Ismét szoros mérkőzést játszott egymás ellen a DVSC SCHAEFFLER és az OTP Group Buducnost, de csakúgy mint Montenegróban, most is mi örülhettünk a végén. Győzelemmel zártuk a csoportkört. Tovább...
február 21., 16:00
Február 22-én, vasárnap 14 órakor a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen zárja a BL-csoportkört a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...
február 18., 20:01
A meccs elejétől kezdve koncentráltan és magabiztosan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER és végül 11 gólos győzelmet aratott a Vasas otthonában. Tovább...