NBI 2006/2007DVSC-Aquaticum-Németh Toll Makó 37-26

Csütörtökön megint a Makó ellen

Janka Caltiková visszatérőben. Jó esély van a jövő pénteki meccs időpontjának megváltoztatására.

2006. október 9., 16:03 (DZL)

Egy ilyen fölényes győzelem után, mint a makói volt, csak jó hangulat uralkodhat a DVSC berkein belül. Úgy meg főleg, hogy a Békéscsaba országos meglepetést keltve legyőzte az egyik közvetlen riválisunkat, a Cornexit. Lányaink készülnek az újabb feladatokra. Ezek közül az első most lesz hamarosan. Egészen pontosan csütörtökön, amikor is ismét a Makót kell felülmúlni. Ez a csata jövő februárban lett volna megrendezve, de klubunk (bízva a jó EHF-szereplésben) kérte a találkozó időpontjának megváltoztatását. Ebbe az újonc sportszerűen belement, így most rendezzük meg a 19.forduló összecsapását.

Ezen a meccsen már terveink szerint pályára lép a térdműtétje után hosszasan lábadozó szlovák Janka Caltiková is, utolsó szezonját tölti a DVSC-nél. A beálló természetesen ég a bizonyítási vágytól, hiszen régen volt már május, amikor tétmeccsen szerepelt utoljára. A szlovák hölgy természetesen egy győztes összecsapással szeretne visszatérni, amire valljuk be őszintén jó esélye van.

Következő mérkőzésünk a tervek szerint október 20-án lenne, de akkor sokan nem tudnának elmenni a focimeccsre. Ezt nem akarhatjuk, így vezetésünk már megegyezett a Békéscsaba együttesével és már csak a szövetség visszajelzését várjuk az új időpont ügyében. Terveink szerint két nappal (okt. 18-án, este hattól) korábban lesz a Loki-Csaba ütközet. Ez az időpont még tehát nem végleges, de a héten mindenképpen pont kerül a dologra.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...