Akik rendszeresen járnak a DVSC-Korvex ifjúsági meccseire, régóta mondják, hogy Dakos Noémire érdemes odafigyelni. Az ifjú beállós (márciusban lesz 20 éves) egy kézzel is könnyedén szelídíti meg a bejátszásokat, villámgyorsan fordul be, sőt a hétfőn, a tavalyi Bajnokok Ligája-döntős, román Oltchim Valcea elleni felkészülési meccsen egyszer a kapunak háttal állva, klasszikus svédcsavarból is betalált.
2011. január 26., 17:27 (Nemzeti Sport)
– Ebben a szezonban egyre több lehetőséget kaptam, hiszen az ősszel Borbás Rita sokáig sérült volt, így a Bajnokok Ligájában is pályára léphettem - mondja a Loki tehetsége. – Átlövőként kerültem a DVSC-hez, de Komáromi Ákosné hamar észrevette, hogy a termetem miatt inkább a beállós lesz a posztom. Megszerettem ezt a pozíciót, szeretek a falban harcolni.
A még ifjúsági korú játékos élete mozgalmas, hiszen a hét első napján még a Valcea ellen lépett pályára, kedden pedig az ificsapattal játszott Hajdúnánáson edzőmeccset.
– Szívesen játszom az ifiben is, hiszen pontosan tudom, hogy még sokat kell tanulnom, ehhez pedig minden mérkőzés jól jön – folytatja Dakos Noémi. – Az első célom az volt, hogy ott legyek a felnőtt csapat keretében, ez sikerült. A következő lépés, hogy kezdő beállós legyek a Lokiban, ám tudom, hogy ehhez még fejlődöm kell, főként védekezésben. A távlati cél pedig a válogatottság, de azt hiszem, mindenki erről álmodik, aki elkezdi a sportolást.
A beállós posztot érintették leginkább a sportág szabályainak tavaly nyári változásai.
– Nem örültünk az új szabályoknak, hiszen valamilyen szinten korlátoznak minket, sokkal nehezebb egy zárást megtartani – mondja az új körülményekről a Nonó becenévre hallgató kézilabdázó. – Talán annyiból szerencsés helyzetben vagyok, hogy fiatalon ért a változás, így talán könnyebb alkalmazkodnom.
A Valcea elleni svédcsavarból szerzett góljáról mosolyogva mesélt a fiatal játékos.
– Azt nem mondom, hogy gyakorlom az ilyen helyzeteket, de amikor nem tudok befordulni, néha megpróbálom. Most bejött, pedig úgy lőttem el, hogy a kaput sem láttam!
Nemzeti Sport
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...