Triffa Ágnes

Debrecen-Ljubljana-Debrecen (Triffa Ágnes)

A Debrecen-Ljubljana-Debrecen távolság az interneten fellelhető legnépszerűbb útvonaltervező adatai szerint 1344 kilométer. Ugyanezen az oldalon azt az információt kapja a látogató, hogy az utat 14 óra 40 perc alatt lehet megtenni -- optimális körülmények között, a sebességkorlátozásokat betartva. Triffa Ági kicsit hosszabb időt töltött el, amíg Debrecentől a szlovén főváros érintésével eljutott Debrecenig, hiszen egy év telt el azóta, hogy a válogatott kapus búcsút intett a Lokinak.

2009. július 14., 08:55 (BA)

Amikor tavaly nyáron eldőlt, hogy Tréfi az örökös szlovén bajnokot választja, talán még a legközelebbi ismerősei sem gondolták, hogy a 2009/2010-es szezonra való felkészülésnek újra a DVSC-Aquaticum játékosaként vág majd neki.

– Szívesen maradtam volna tavaly is, de amikor döntenem kellett, még elég kilátástalannak tűnt a helyzet Debrecenben – idézte fel az egy esztendővel korábbi váltás hátterét Ági. – Akkor már egyértelmű volt, hogy kiszáll a korábbi többségi tulajdonos, mindössze négy játékosa volt a Lokinak, ráadásul éppen akkor keresett meg Európa egyik élcsapata. Igent mondtam a Ljubljana ajánlatára, s bár szinte semmi nem úgy történt, ahogy elképzeltem, ma is azt mondom, hogy ki kellett próbálni magam. A légióséletet csak akkor lehet megismerni, ha saját bőrén tapasztalja meg az ember.

– Nem csodálom, hogy eddig nem sok magyar kézilabdázó maradt meg a Krimnél, más ott a szisztéma, más a temperamentum, s nagyon nehéz megszokni, hogy a bajnokság egyoldalú, csak a Bajnokok Ligájára kell figyelni. Ráadásul a Marta Bon által vezetett új menedzsment olyan szisztémát próbál bevezetni, amelyet a profi világban nem fognak elfogadni.

Az edzőnő ugyanis nincs tekintettel senkire és semmire. Amikor például Ági egy súlyos szemsérüléssel küzdött – kis híján leszakadt a retinája – Marta Bon kötelezte, hogy legyen ott minden edzésen a lelátón. Közben azonban a kapusnak egy sötét szobában kellett volna feküdnie. Amikor az őt kezelő szlovén orvos megtudta, hogy mi történik, felháborodva hívta fel az edzőnőt, aki nagy kegyesen kétnapos pihenőt adott a magyar légiósnak.

– Tanulságos év volt számomra, az biztos – folytatta Triffa Ági. – Amíg mi magyarok felkaroljuk a külföldieket, elfogadjuk, ha a beilleszkedés nehézségei miatt az elején gyengébben teljesítenek, ez másutt nem így van. Sokkal többet várnak a külfölditől, s nincs türelem. A tavasz közepére már eldöntöttem, hogy nem maradok, s ekkor szóltam a menedzseremnek, Szörnyi Attilának, hogy nem akarok maradni. Lett volna egy nagyon jó anyagi kondíciókat kínáló dániai ajánlatom, de úgy gondoltam, hogy egy ilyen év után sokkal fontosabb számomra a pénznél, hogy rendszeresen játszani tudjak, hogy fejlődjek. Nagyon fontos volt számomra az új többségi tulajdonos, Gellén András személye, s az elmúlt szezont látva tetszett Bakó Botond maximalizmusa. Szükségem van rá, hogy minél többet várjanak el tőlem, s én minél többet várjak el önmagamtól.

– Az is számított, hogy sok barátot szereztem Debrecenben, ismertem a várost, így – bár hívtak Békéscsabára is – a Lokit választottam. Egyéves szerződést írtam alá, de nem egy évre tervezek. Remek a hangulat ebben a roppant fiatal csapatban, s úgy érzem, ha ez a mag együtt marad, s ehhez jön még néhány játékos, akkor nemzetközi szinten is erős csapatunk lehet. Kicsit erősebb, kiegyensúlyozottabb lesz a bajnokság, hiszen megerősödött a Vác, nem tudni milyen lesz a Fehérvár, legalább hét csapat pályázik a négy közé. Nekünk mindenképpen a dobogó a célunk, ami számomra sokat jelentene, hiszen Magyarországon még nem szereztem felnőtt bajnoki érmet.

TRIFFA Ágnes

1987. 01. 18.

Korábbi egyesületei: Békéscsaba, Vasas, DVSC-Aqauticum, Krim Ljubljana (szlovén


BA

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...