EHF 2005/2006DVSC-Valdor-Asztrahanocska Asztrahan 21-18

Délután ötkor csapnak össze

Tegnap megérkezett az orosz csapat és már edzettek is a Hódosban.

2005. október 8., 10:19 (DZL)

Eljött a nagy nap. Az utóbbi évek legfontosabb mérkőzését rendezik meg ma délután a Hódos Imre rendezvénycsarnokban. A Loki az orosz Asztrahány gárdáját látja vendégül az EHF-kupa második fordulójának visszavágóján. A kétgólos előnnyel érkező Parsináék tegnap landoltak Debrecenben. Délután már edzett is az orosz együttes a mérkőzés helyszínén. Előtte a mieink tartották utolsó foglalkozásukat. Szűcsék már nagyon várják a visszavágót, szeretnék bebizonyítani szurkolóiknak, hogy jobbak az Aszrahanyocska csapatánál. A szakvezetés úgy döntése értelmében ugyanaz a 14 játékos kap lehetőséget, mint az első összecsapáson. Kimarad Soós Viki, Kiss Éva és Király Annamária.

Este a csapat és a vezetők megtekintették a DKSE férfi gárdájának első bajnoki győzelmét (29-24), majd pihenőre tértek. Ma már nincs edzés, csak az ötkor kezdődő találkozó, melyre érvényesek a klub által kiadott éves bérletek. A jegyek ugyanannyiba kerülnek, mint egy bajnokira (500 és 700 forint). Ezzel, a máshol szokatlan gesztussal a DVSC vezetősége hangsúlyozni kívánja, hogy számít a szurkolókra a találkozón és elsősorban nem a bevétel érdekli őket, hanem a továbbjutás. Várhatóan ismét tele lesz a sok nagy csatát megélt Hódos, ezért a kapukat már háromkor kinyitják, hogy a legélelmesebbek időben helyet tudjanak foglalni a nézőtéren. A találkozó előtt szivacskézilabda-bemutatót adnak fiatal játékosok.

Az NB I B-ben szereplő DVSC-Nyíradony csapata ma ötkor látja vendégül a listavezető makóiakat. Szilágyi Attila lányainak nem lesz könnyű dolga a hazai találkozón.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 25., 19:54

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...

április 24., 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...