Optimistán tekint az EHF-kupa-találkozó elé a DVSC-Valdor mestere
2000. március 14. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)
Fotó: Czeglédi Zsolt

Szamozvanova és Nyilas pacsija
A Dunaferr-rel vívott rangadó után újabb nehéz csata előtt állnak a Loki kézisei. A Bíró-gárda szombaton a légiósok egész sorával felálló Mislata Valencia ellen lép pályára.
A hét végi hazai EHF-kupa-negyeddöntő előtt biztató jel, hogy a piros-fehérek mindössze öt góllal kaptak ki a BEK-győztes dunaújvárosiaktól. A Loki az első félidőben kissé megijedt nagynevű vetélytársától, ám a fiatal játékosokból álló hazaiak a második játékrészben egyenrangú ellenfelei voltak a válogatott klasszisoknak.
- Azt vártam a lányoktól, hogy a meccs első felében is bátrabban, kézilabdázzanak, sajnos ez most még nem sikerült - tekintett vissza a vasárnapi csatára Bíró Imre, a Loki edzője. - Bár ha a találkozónak ebben a szakaszában nagyobb hittel játszunk, akkor sem biztos, hogy meglepetést tudtunk volna okozni. Az mindenesetre örömteli, hogy a csapat kilencgólos hátrányban sem omlott össze, hanem újra felzárkózott, s a két zavaró emberes védekezést is jól alkalmazta.
A debrecenieknek a Mislata Valencia egy meccséről sikerült kazettát szerezniük. Igaz, azon a találkozón a valenciaiak fölényes győzelmet arattak egy baszk csapat ellen, így a videó alapján túl sok következtetést nem lehet levonni az EHF-kupamérkőzéssel kapcsolatban.
A spanyolok hozzánk hasonló stílusban kézilabdáznak, jó védekezésből gyors indításokkal próbálkoznak - mondta Bíró Imre. - A meccsig hátralévő néhány napban ennek a játéknak az ellenszerét kell megtalálnunk.
A mérkőzés napjára egyébként a játékosokon kívül a Loki vezetői is gőzerővel készülnek. A szurkolók ugyanis szombaton az I. Karát-Valdor-kézilabda-fesztivál keretében nem csak a 18 órakor kezdődő kupatalálkozót, hanem délután négy órától a DSI és a DVSC utánpótláscsapatainak mérkőzéseit is megtekinthetik, majd a nagy izgalmak után este fél kilenctől a Lovardában zenés, táncos mulatságon az Abrakazabra együttes és Auth Csilla várja a szórakozni vágyó kézilabdabarátokat.
A hajnali fél négyig tartó rendezvényre és a meccsre szóló belépők a Lovardában vásárolhatók meg.
Kozák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...