Díjat ért a BL-főtábla

Az Eurosport szerkesztősége a DVSC női kézilabda csapatát választotta szeptember legjobb magyar csapatává.

2010. október 18., 10:23 - eurosport.hu

Érdekes módon a kétszeres EHF-kupa-győztes debreceni csapat 2010 őszén került először a Bajnokok Ligája főtáblájára, miután bajnoki ezüstérmesként az első helyen végzett a selejtezőcsoportjában. Azért is furcsa, hogy a Loki nem járt még a Bajnokok Ligájában, mert 2005 óta minden évben ott van az európai kupaporondon, sőt 1994, a BL éra kezdete óta összesen két évben maradtak le a debreceniek a nemzetközi élvonal küzdelmeiről. 10 alkalommal az EHF-kupában, négyszer a KEK-ben, egyszer pedig a City-kupában volt ott a Debrecen, rendszerint a tavaszt is megélve. De a BL mostanáig nem jött össze.

Tavaly a DVSC nyerte a magyar bajnokság ezüstérmét (ami a kiemelkedő Győri ETO mögött szinte arannyal ér fel), így aztán a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében játszhatott a főtáblára kerülésért. Nem volt azonban könnyű dolga Köstner Vilmos csapatának, hiszen a hazai pályán játszó, lengyel bajnok Lublin, a szerb bajnok Zajecar és a dán bronzérmes Vejen volt az ellenfél. Az első mérkőzésen rögtön a házigazdát sikerült legyőzni 29-26-ra (Bulath 7 gólt szerzett), majd jött, mint később kiderült a csoportdöntő, amelyen a Zajecar ellen rendkívül izgalmas mérkőzésen sikerült ismét nyerni, 25-24-re (Bognár 7, Bulath 6 gólig jutott). Az utolsó meccsen a dánok ellen aztán hengerelt a Loki, Sopronyi 6 és Csáki 5 góljának, valamint a remek védekezésnek köszönhetően 31-20-ra győzött a magyar bajnokság ezüstérmese, így sok évnyi várakozás után összejött a bravúr: BL-főtáblára jutott a Debrecen.

Ami azóta történt, az alapján nem lehet azt mondani, hogy unalmasan telnének a napok Debrecenben. A bajnokságban kétszer is nagyon szoros meccsen nyert a Loki (Békéscsabán és Dunaújvárosban), míg a Győr ellen idegenben nem jött össze a bravúr: hat góllal a bajnok győzött. A BL-ben a bemutatkozó mérkőzésen parádés hangulatban győzte le a DVSC a négyszeres győztes Hypo Niederösterreichet, ekkor azonban véget értek a szép napok. A második csoportmeccsen a hullámzó játék nem volt elég a HC Leipzig otthonában, ráadásul a mérkőzésen megsérült Borbás Rita, aki alighanem az idén már nem léphet pályára. Majd jött a hír arról, hogy Csáki Viktória autóbalesetet szenvedett, bár szerencsére a borulás ellenére sem történt baja a jobbszélsőnek. Remélhetőleg ez a szerencsés kimenetelű baleset kihozza a csapatot a hullámvölgyből, és a debreceni lányok legyőzik jövő hétvégén a spanyol bajnok Itxako Reyno de Navarra csapatát!


Forrás: eurosport.hu

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...