Teljesen jogos elvárás a csapattal szemben, hogy a Kiskunhalast legyőzze.
2009. április 1., 09:26 (DZ)
Szombaton és vasárnap Győrre figyel a kézilabdás társadalom. A nyugat-magyarországi városban bonyolítják le idén is a Magyar Kupa döntőjét. A címvédő hazaiak mellett a mi lányaink, a Kiskunhalas és a második vonalban harcoló Újbuda tagja az elitnek. Reális esélye a négy döntősből csak kettőnek van a kupa elhódítására. A toronymagas favorit ETO mellett a Lokinak lehetnek még reményei az első helyre. A két gárda elkerülte egymást az elődöntőben, így nagy a valószínűsége annak, hogy a fináléban találkoznak majd.
A bajnokságban a Loki mindkét alkalommal simán intézte el a halasi csapatot. Ősszel idegenben 33-19, a Hódosban pedig 46-19 volt a végeredmény Bakó Botond tanítványainak javára. Teljesen jogos elvárásnak tűnhet Csákiék harmadik szezonbéli sikere. A Győr az első meccsen egy könnyed melegítésre, edzőmeccsre számíthat az Újbuda ellen. Konkoly Csaba gárdája várhatóan még csak megizzadni sem fog, ha nem veszi félvállról a találkozót. A fináléban tehát emberi számítás szerint ETO-Loki csata lehet. A március 25-én lejátszott bajnokin Görbiczék sajnos simán legyőzték a hirtelen összeomló piros-fehéreket. Most eljöhet a visszavágás ideje.
A mérkőzéseket a Sport TV élőben adja.
Szombaton 17 órától Loki-Halas, majd 19.30-tól Győr-Újbuda összecsapásokkal indul az idei négyes döntő Győrben. Másnap pedig a helyosztók következnek.
DZ
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...