Drámai csata után újra döntőben a Loki

Női kézilabda EHF-kupa, elődöntő:

BSV-Buxtehude - DVSC-Symphonia 23-23 (14-11)

Buxtehude, 2000 néző, játékveze­tők: Gutermann, Gedvilas (litvánok).
BSV-Buxtehude: Zschau - Dürkop 1, Andersen 4, Kohlhagen, GORB 7, BÖLK 7/3, Teuschel 3. Csere: Marx (kapus), Lange, Schliecker 1, Teschke. Edző: Lutz Siemsgluss.
DVSC-Symphonia: SZOPÓCZY - SÁNDORNÉ 6, JEDDI 4, KATKÓ, LAJTERNÉ 2, CSA­PÓ 5, LÁSZLÓ 1. Csere: SZAMOZVANOVA (kapus), ZUPKÓ, VIRINCSIK 5/5. Edző: Köstner Vilmos.
Hétméteresek: 6/3, illetve 7/5.
Kiállítások: 4, illetve 10 perc.

Talán furcsának tűnik, a jegyzőkönyvben, hogy a DVSC csapatából mindenkit nagy betűvel jelöltünk, azaz mindenki átlagon felüli teljesítményt nyújtott. Aki látta a szombat délutáni drámai mérkőzést a buxtehudei sportcsarnokban, az nyilván egyetért ezzel. Csak ra­gozni lehet teljesítményüket. Voltak nagyon jók, szenzációsak és zseniálisak. De ami a leg­fontosabb, hogy a Debrecenezen az estén CSAPAT volt. Ez az egység lehetett a bravúros to­vábbjutás egyik fő záloga. Olyan helyzetben, olyan körül­mények között játszott Köstner Vilmos csapata, hogy nyugodtan kezdhették volna a játéko­sok már előre gyártani a kifogá­sokat, miért is nem sikerült. Ők azonban nem magyarázatot ke­restek, hanem mentek előre, s elérték céljukat.

Már a kezdet furcsa volt, hi­szen a német vendéglátók nem küldtek buszt a debreceni lányo­kért, így a csapat vezetőstül, já­tékosostul gyalog bandukolt el a szállodától a sportcsarnokig. Mindezt persze felfoghatnánk könnyű, bemelegítő egészségügyi séta gyanánt, csakhogy a kirándulást megzavarta egy cse­kélység: metsző északi szélt fújt, s szakadt a havaseső. Minden bi­zonnyal rossz tréfának, zavarkel­tő külső körülménynek szánták a németek a lábbuszozást, az azonban biztos, hogy céljukat nem érték el. Mert a debreceniek valóban kissé idegesen fogadták a negatív megkülönböztetést, ám a közös séta még daccosabbá tet­te őket.

Mindez látszott a mérkőzés el­ső perceiben is, hiszen még fel sem eszmélt a hazai csapat, már­is 5-3-ra vezetett a DVSC. Az sem zavarta a Lokit, hogy Hor­váth Ildikó izomszakadás miatt nem vállalhatta a játékot. A he­lyére került Sándorné Sípos Éva cseppet sem tűnt elfogódottnak, sőt hamar felvette a ritmust, s együtt száguldozott a többiek­kel. Úgy tűnt, Csapó Erikát és Jeddi Máriát nem tudják tartani a németek, nem lehet gond. Még­is lett. Következtek ugyanis a lit­ván bírók, 5-3-nál nem adták meg Jeddi teljesen szabályos gól­ját, majd az ellenakciónál kiállí­tották Szopóczyt. Máris egyenlő volt az állás, negyedóra eltelté­vel pedig már a Buxtehude ve­zetett. Csapót azonban az első félidőben nem lehetett megállítani, ráadásul remekül védeke­zett a csapat, így a 25. percben még mindig döntetlenre állt az eredmény (11-11). A félidő vé­gére aztán összekapta magát a litván bírópáros, rájöttek, nélkü­lük nem nyerhet a Buxtehude. Furcsa ítéleteik láttán gyakran őrjöngött a magyar érdekeltségű publikum, ám minden átok el­lenére a szünetre háromgólosra nőtt a hazaiak előnye (14-11).

A folytatásban aztán a litvá­noknak is be kellett látniuk, min­den fondorlat kevés. A DVSC ugyanis szenzációsan játszott, Szopóczynak egyszerűen nem lehetett gólt lőni, Sándorné mint egy rutinos öreg róka, szórta a fontosabbnál fontosabb gólokat, Virincsik nem tudott hibázni hétméteresből és utóbbi góljával az 50. percben már 20-19-re ve­zetett a Loki. De előttünk volt még az utolsó 10 perc, nem min­dennapi feszültséggel, drámák­kal, ám ami a legfontosabb, ma­gyar örömujjongással. Öt perccel a vége előtt Jeddi góljával 22-22-re alakult az állás, s ez azt jelen­tette, hogy döntetlen esetén ide­genben lőtt több góllal a mieink a továbbjutók. Tartották is a lá­nyok a döntetlent, két perccel a vége előtt Lajterné találatával 23-23-ra alakult az eredmény, és ekkor még nem is sejtettük, nem is reméltük, hogy ez lesz a vé­ge. Pedig az utolsó percben is ugyanennyit mutatott az ered­ményjelző, ám Bölk büntetőt dobhatott. A magyarokért szorí­tok közül többen befogták a sze­müket, ám fölöslegesen izgultak, Szopóczy Brigitta ugyanis úgy fogta meg a hetest, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Azt hittük, most már tényleg vége, hiszen nálunk volt a lab­da, ám a Buxtehudénak még egy lehetőséget adott a sors. Egy el­adott labda után Teuschel robog­hatott egyedül a magyar kapu felé és éppen három másodperc volt hátra, amikor eljutott a zic­cerig. A hazai szurkolók már az ég felé emelték volna kezüket, amikor rájöttek: korai volt az öröm. Szopóczy Brigitta ugyan­is ismét hárított, s ezzel már tényleg eldőlt, az 1994/95-ös EHF-kupa-sorozat döntőjébe a DVSC-Symphonia jutott. A lefújás után a pályán sírva ölelkez­tek a boldog debreceniek, sike­rült az idegenbeli bravúr.

Köstner Vilmos edző: - Cso­dálatos délután volt, most már bevallhatom, hogy csak titkon reménykedtünk a továbbjutás­ban. Ezen a délutánon azonban mindenki a maximumot nyújtot­ta, köszönet a csapat minden tagjának ezért a hősies helytállásért.

Bereczky Attila

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com