NBI 2022/2023DVSC-Schaeffler-Mosonmagyaróvár 30-24

DVSC-MKC: rövid, de tartalmas közös történelem

Eddig összesen 13 tétmeccset játszott egymás ellen a DVSC és a Mosonmagyaróvár. Az évek során rangadóvá érett a két együttes összecsapása.

2022. szeptember 21., 16:53 - dvsckezilabda.hu

Pénteki ellenfelünk a Veszprém Barabás KC jogutódjaként a 2014/15-ös szezon óta szerepel az első osztályban. Kezdetben - csakúgy, mint a veszprémi együttes - a Győri ETO fiókcsapataként funkcionáltak, de néhány év után teljesen önállóvá vált az MKC. A városban hatalmas népszerűségnek örvend a sportág, s mióta 2017 februárjában átadták az UFM Arénát, rendre több, mint ezer néző előtt lépnek pályára a mosonmagyaróvári lányok. A csapat is folyamatosan fejlődött, s a 2020/21-es szezonban hatalmas eredményt elérve befutott az NB I harmadik helyére.

Az első DVSC-Mosonmagyaróvár meccset 2014 november 21-én játszották a Hódosban, s bár félidőben még a dunántúli együttes vezetett (12-15), végül 27-25-re nyertünk - jelenlegi másodedzőnk, Kudor Kitti három góllal vette ki a részét a sikerből. A következő három találkozás is debreceni győzelemmel zárult, mígnem 2016 októberében megszületett az első móvári siker. Az akkor még Mosonszolnokon játszó MKC 26-25-re verte a sérülésektől megtépázott Lokit. Ám tegyük hozzá, hogy nagyobb is lehetett volna a különbség, hiszen a hazaiak hat büntetőt hibáztak el. Az igazi hidegzuhany 2017 áprilisában következett, amikor a Kecskeméten megszerzett Magyar Kupa bronzérem után öt nappal a Hódosban verte 23-20-ra a Mosonmagyaróvár a debreceni lányokat.

A két DVSC elleni siker ellenére is búcsúzott a Móvár az első osztálytól, aztán a 2018/19-es szezonra egy teljesen más csapat tért vissza. Bár ellenünk kétszer kapitulált a dunántúli klub, magabiztosan maradt bent az NB I-ben. A Covid miatt félbeszakadt 2019/20-as bajnokságban is stabil középcsapat volt a Mosonmagyaróvár. A csonka bajnokságban csak egyszer találkoztak a felek, Debrecenben 32-26-ra nyertünk.

Az MKC számára történelmi bronzot hozó 2020/21-es szezont éppen Debrecenben kezdte meg a csapat, s hiába vezettünk az 54. percben még 29-26-ra, végül a vendégek nyertek 31-30-ra. Igaz, tavasszal az UFM Arénában javítottunk, s megszereztük a két pontot, a Mosonmagyaróvár a végén magabiztos előnnyel futott be a harmadik helyre. A 2021/22-es bajnokságban éppen mi vettük át a bronzérmes pozíciót a Móvártól, s ehhez kellett, hogy két remek iramú és színvonalú találkozón is felülmúljuk riválisunkat. Hazai környezetben 28-19-re, idegenben 31-23-ra nyertünk.

Pénteken a 14. DVSC-Mosonmagyaróvár meccs következik az NB I-ben, eddig 10-szer mi bizonyultunk jobbnak, s háromszor győzött az MKC.


Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 4., 20:18

Megszenvedtünk a győzelemért Szombathelyen

Végig kiegyenlített mérkőzésen, hajrábeli higgadtságának köszönhetően nyert a DVSC SCHAEFFLER a Szombathelyi KKA otthonában. Tovább...

április 3., 18:00

Szombaton Szombathelyen

A Szombathelyi KKA otthonában lép pályára április első szombatján, 18 órakor a DVSC SCHAEFFLER. Jó hír, hogy a vasi megyeszékhelyen visszatérhet a csapatba Jovovics Jovana. Tovább...

március 29., 18:27

Szépen búcsúztunk a Bajnokok Ligájától

Meseszerűen indult, de végül elmaradt a csoda Andersen szülővárosában. A DVSC SCHAEFFLER bravúros döntetlennel búcsúzott a Bajnokok Ligájától. Tovább...

március 28., 18:45

Merjünk álmodni!

Vasárnap délután négykor az Odense otthonában próbál meg csodát tenni a DVSC SCHAEFFLER. Tét a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé jutás. Tovább...

március 25., 19:53

Gólcsúcs a NEKA ellen

Bajnokok Ligája tempóban és színvonalon játszott a DVSC SCHAEFFLER és ennek a NEKA fiataljai itták meg a levét. Szezoncsúccsal, 46 találatot szerezve és 27 gólos különbséggel nyert a Loki. Tovább...