BL 2010/2011KIF Vejen-DVSC-Korvex 20-31

Egy pont kell még!

A Zajecsar elleni győzelem után egyszerű a képlet: legalább egy pontot kell szerezni a dán Vejen ellen a BL-csoportkörbe jutáshoz.

2010. szeptember 19., 08:45 (BA)

Vasárnap új helyszínen, Chelmben ér véget a BL-selejtező, s a szervezők szerint a sportág népszerűsítése miatt költöztetik át a csapatokat, de minimum gyanús a dolog. Egyrészt a chelmiek éveken át láthattak európai kupameccseket, hiszen a Lublin a Globus Hall megépüléséig kénytelen volt itt játszani. Másrészt a két város szurkolóinak viszonya távolról sem nevezhető felhőtlennek (magyarul utálják egymást), azaz ennél nyomósabb okot kell keresni a helyszínváltás mögött.

A debreceni lányoknak viszont mindegy hol játszanak, a csapatot ide is elkísérő félszáz szurkoló ugyanis Chelmben is ott lesz (a dánokkal hárman jöttek), s ha a Zajecsar ellen látott hatalmas küzdőszellem egy kicsit jobb játékkal párosul, le lehet győzni a Vejent. A dánok szombat este a házigazda ellen jól kézilabdáztak, s magabiztosan nyertek, de az egyértelmű volt, hogy az SPR Lublin a Lokitól elszenvedett vereség után összeroppant lelkileg, hiszen a lengyelek a továbbjutási esélyüket gyakorlatilag elvesztették.

Bulath Anita (akit a szerbek többször is megpróbáltak kiütni) a Zajecsar elleni meccs után azt mondta, hogy ezt a hatvan percet még kibírják. Ki kell bírniuk!

Igazad van Buli!

Kezdés ma fél négykor!!

DVSC-KORVEX-RK ZAJECSER (szerb) 25-24 (14-14)

Lublin 200 néző. V: Volodkov, Zotyin (oroszok)

DVSC: KISS É - Csáki 3, BULATH 6, BOGNÁR B. 7 (5), SZABÓ V. 3., BOGDANOVICS 2, Kazai. Csere: TRIFFA (kapus), Hornyék D. 1, Borbás, Juhász G. 2, Sopronyi 1, Slakta. Edző: Köstner Vilmos

ZAJECSAR: DJERICS - Sztevin 1, Krpez , Pop 2, DAMNAJOVICS 9, Pavics 1, BARTOSICS 6 (2). Csere: Miskovics (kapus), KOPEREC 3, Vucskovics 1, Matics 1, Nisavics. Edző: Dragan Markov

Az eredmény alakulása. 7. p.: 2-4. 21. p.: 7-12. 28. p.: 11-12. 39. p.: 16-18. 50. p.: 22-21. 53. p.: 24-22.

Kiállítások: 2, ill. 12 perc

Hétméteresek: 6/5, ill. 3/2

MESTERMÉRLEG

Köstner Vilmos: – Egy nagyon jó ellenfelet vertünk meg hatalmas csatában. Sajnálom, hogy az első félidő végén elfogyott tetemes előnyünk, de a lényeg a győzelem, s hogy igazi csapatként harcoltak a lányok.

Dragan Markov: – Nem volt szép meccs, s számunkra különösen bosszantó, hogy a második játékrészben volt esélyünk a győzelem megszerzésére. A befejezéseknél pontatlanok voltunk, s jól védtek a magyar csapat kapusai is.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

november 15., 20:17

Kár a második félidőért

Az első félidőben abszolút egyenrangú partnere volt a DVSC SCHAEFFLER a francia bajnoknak, a folytatásban azonban egy párperces debreceni rövidzárlat elég volt a Metznek ahhoz, hogy lezárja a meccset. Tovább...

november 14., 19:10

Game, set, Metz

A szezon első periódusának zárásaként Metzben lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, hogy aztán a 2025-ös esztendő utolsó Bajnokok Ligája meccse után hét játékosunk számára elkezdődjön a vb-felkészülés. Tovább...

november 14., 13:37

Nekünk nyolcból nyolc

Nem volt könnyű, de a Mosonmagyaróvár otthonából is sikerült elhozni a két pontot, így nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a DVSC SCHAEFFLER a bajnokságban. Tovább...

november 11., 18:00

Az újabb Metz-meccs előtt Moson­magyaróvár

A Metz elleni, újabb BL-meccs előtt fontos bajnoki mérkőzés vár a debreceni lányokra. Szerdán, 19 órakor a Mosonmagyaróvár otthonában játszik rangadót a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...

november 8., 22:27

Öt góllal nyert a Metz

Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot. Tovább...