NBI 2012/2013DVSC-Fórum-Győri Audi ETO KC 24-30

Egy vereség, amelyre büszkék lehetünk

Végig jól küzdött a DVSC-Fórum a bajnok, BL-elődöntős Győr ellen, s ez mindenképpen biztató a rájátszás kezdete előtt.

2013. március 29., 20:00

A világ jelenlegi legjobb csapata ellen bátran, szép akciókat vezetve kezdett a Loki, s a 20. percig rendre nálunk volt az előny. A Győr 11-10-nél vette át a vezetést először, igaz Ambros Martin ekkor már pályára küldte a meccset a kispadon kezdő Heidi Lökét is.

Szünet után is tartotta a lépést a DVSC-Fórum az ETO-val, s bár látszott, hogy a két csapatnak alapvetően különbözőek a céljai, az is kiderült, hogy a debreceni együttes többre hivatott a 11. helynél.

A Győr elleni produkció mindenképpen biztató a rájátszás előtt, hiszen jövő szombaton hazai pályán lép pályára a DVSC-Fórum a Békéscsaba, vagy a Siófok ellen.

DVSC-FÓRUM-GYŐRI AUDI ETO 24-30 (12-15)

Debrecen, 1000 néző. V: Nagy L., Medve

DVSC: LAJTOS – Varsányi 1 (1), Karnik Sz., KARALYOS 4, Siska 2, KUDOR 3, Szilágyi Á. Cs: Makai (kapus), HERR A. 3, DAKOS 6, Slakta 2, Vörös B. 2 (1), Bohus-Karnik M. 1, Simsik, Pál E., Som: Edző: Bíró Imre.

GYŐR: Lunde – RADICSEVICS 4, Rédei-Soós 1, Görbicz 4 (1), Sirián, HORNYÁK D. 7, Szepesi. Cs: HERR O. (kapus), E. AMORIM 5, Tervel, Löke 2, KOVACSICS 5 (3), Korsós 1, Orbán 1. Edző: Ambros Martin.

Az eredmény alakulása. 4. p.: 3-1. 16. p.: 9-7. 20. p.: 10-9. 26. p.: 10-14. 35. p.: 14-17. 49. p.: 19-25. 54. p.: 22-27.

Kiállítások: 10, ill. 8 perc

Hétméteresek: 4/2, ill. 7/6

MESTERMÉRLEG

Bíró Imre: - A mi szerény kis csapatunknak nagy megtiszteltetés, hogy a Győrt fogadhattuk. Az pedig öröm, hogy a mérkőzés egyes szakaszaiban helyt is tudtunk állni az ETO ellen.

Ambros Martin: - A győzelem mindig fontos, így volt ez az alapszakasz utolsó meccsén is. Nem játszottunk igazán jól, de megszereztük a két pontot.


A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...