NBI 2006/2007DVSC-Aquaticum-Hódmezővásárhely 26-24

Egyértelmű esélyek

Szerdán minden csapat pályára lép. A Loki a Hódmezővásárhely gárdáját fogadja este hattól.

2006. október 3., 03:51 (DZL)

Holnap már megint mérkőzések várnak a mezőnyre. A három nehéz összecsapás után most ugyanennyi könnyebb csörte vár a DVSC lányaira, akik hat pontot akarnak begyűjteni kilenc nap alatt. Ehhez az első lépés a Hódmezővásárhely testén keresztül vezet az út. Este hattól a Hódosban ugyanis őket fogadják Benyátsék, akik a Fradi ellen már jó felfogásban kézilabdáztak. A meccset Szegedi Zsolt és Unyatinszki Tamás vezeti majd. Négytől az ifiké a terep, itt simább lehet a csata, mint a felnőtteknél. Varga József lányainak nem lehet gond a vásárhelyi fiatalok legyőzése. Reméljük, a nagyoknak sem lesz sok gondjuk!

Több érdekes mérkőzés is lesz a hetedik játéknapon, kíváncsiak leszünk az eredményekre. A két éllovas várhatóan nem fog botlani. Mi azt szeretnénk, ha a DVSC közönségszórakoztató játékkal lepné meg hű rajongóit és magabiztos sikert aratna a Vásárhely felett.

A 7.forduló mérkőzései:

DVSC-Hódmezővásárhely, szerda 18.00

Tippünk: Nem szabad, hogy gondot jelentsen a mieinknek a Vásárhely.

Spartacus-FTC, szerda 17.30

T.: Zöld-öröm lesz a végén, ez nem vitás.

Cornexi-Makó, szerda 18.00

T.: Országos egyes. Csak a különbség kérdéses.

Vác-Dunaferr, szerda 18.00

T.: Esélyesebb a vendég, de mi a Vác sikerének jobban örülnénk.

Vasas-Győr, szerda 18.00 TV:Sport 1

T.: Nem fog botlani a bajnok Pesten sem.

Kiskunhalas-Békéscsaba, szerda 18.00

T.: Halasi győzelmet jósolunk.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...