Hétfőn hétkor kezdődik a bajnoki elődöntő második felvonása, amelyen akár be is fejeződhet a Váci NKSE-DVSC-Korvex párharc.
2010. április 17., 11:16 (BA)
A számunkra oly szép első mérkőzés után már csak egy lépésre van a Loki a finálétól, s ezt a lépést a debreceni szurkolótábor segítségével hétfőn teheti meg Köstner Vilmos együttese. Az idegenben 31-27-re megnyert első találkozó után nem sok időt szentelt az ünneplésre a csapat, hiszen a lányok is pontosan tudják, hogy a váci siker csak akkor kap valódi értéket, ha hazai pályán sikerül befejezni a párharcot. A hétfői pihenőnap után így újra a munkáé volt a főszerep, a csapat igyekezett minél hatékonyabban a második felvonásra.
„Láttam a csapaton, hogy felszabadultak, dinamikusan, jól dolgoztak, átérezve a meccs jelentőségét - mondta el az elmúlt napokról Köstner Vilmos. - Persze látszott, hogy a váci győzelem önbizalmat adott a játékosoknak, nagyobb bátorsággal végezték a gyakorlatokat. Aztán pénteken kicsit figyelmetlenebb volt a társaság, azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor elkezdtek mentálisan a hétfői meccsre készülni, ebből pedig adódik egy kis görcsösség. Ezzel együtt, amit a héten láttam, az mind pozitív volt. Kétszer videóztunk, igyekeztünk tanulni az első meccs hibáiból, illetve megerősíteni a jó megoldásokat. Várjuk a hétfőt, hiszen hatalmas lehetőség kapujában állunk, s bízunk benne, hogy a Loki-szurkolók segítségével ki tudjuk használni ezt. Mindenképpen fontos lehet a csapat számára a háttér, a fantasztikus hangulat, a teltházas Hódos ugyanis gólokat jelenthet a csapat számára. Mi a pályán, szurkolóink a lelátón tehetnek a győzelemért, csak együtt sikerülhet!”
A meccsre elővételben is lehet jegyeket vásárolni, méghozzá a Szertár Sportboltban (Füredi u. 49-51), illetve a Hódos Büfében. A felnőtt jegyek 1400, a diák-és nyugdíjas jegyek 1000 forintba kerülnek. A 2009/10-es szezonra kiadott bérletek a rájátszásra is érvényesek.
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...