EHF 1996/1997DVSC-Symphonia-Otelul Galati 17-14Komáromi Ákos

EHF-kupa: a tét a négy közé jutás

"Páratlan az a hangulat, amit a debreceni szurkolók teremtenek"

1997. február 8. - Hajdú-bihari Napló (Kiripolszky Tamás - Bereczki Attila )

- Azt ki sem merem mondani, hogy milyen eredménnyel lennék teljesen elégedett - nyilatkozta Komáromi Ákos, a DVSC-Symphonia női kézilabdacsapatának vezetőedzője az EHF-kupa-negyeddöntő előtt. A debreceniek ma - szombaton - este fél 6-kor a román Otelul Galati ellen lépnek pályára a Hódos Imre- sportcsarnokban. - Azt várom a csapattól - folytatta a mester -, hogy játssza ki azt, amit tud. A bajnoki rangadókon jószerével egy-egy félórás kiemelkedő teljesítmény elegendő volt a sikerhez, most viszont ennél jóval többre lesz szükség. Ellenfelünk játékát az elmúlt napokban videofelvételekről alaposan kielemeztük. Megállapítható, hogy nyitottan védekezik a román csapat, és a leindításokat félelmetesen gyorsan hajtják végre. Felállt védelem ellen főként átlövésből próbálkoznak, "tüzéreik" gólerősek. Kiváló erőkből, válogatott és egykori válogatott játékosokból áll a gárda. Comel Badulescu kollégám egységessé kovácsolta az igen jó szellemű társaságot.

- Mi újság a Loki háza táján?

- Úgy érzem, a lányok kellőképpen ráhangolódtak erre a fontos találkozóra, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél nagyobb előnnyel utazhassunk a jövő heti visszavágóra. Egy-két apróbb sebet leszámítva mindenki egészséges, "csupán" Csapó Erika miatt aggódom. Ő hetek óta részleges izomrostszakadással küszködik, s emiatt csak könnyített edzést végezhet. Ez egy olyan sérülés, amire nincs terápia, csak akkor lehet orvosolni, ha a szalag teljesen elszakad. Az viszont legalább két hónapos kiesést jelentene a játékos számára.

Az összecsapáson a horvát Jajas-Janovics páros fújja majd a sípot, míg ellenőrként a cseh Preclik működik közre. A Hódos Imre-sportcsarnok kapuit 16 órakor nyitják ki, s a korán érkezők bizonyára nem fognak unatkozni, hiszen megtekinthetik a DVSC öregfiúk - Loki Club söröző kispályás labdarúgó-mérkőzést.

Cornel Badulescut, az Otelul Galati trénerét a román csapat szálláshelyén, a Nagyerdei Gyógyszállóban kértük villáminterjúra. Az edző - aki a román válogatottat is dirigálja - készségesen válaszolt a Napló kérdéseire.

- Hogyan szerepel az Otelul Galati gárdája a bajnokságban?

- A Rimnicu Vilcea és a Silcotub Zalau mögött a harmadik helyen állunk. Ez szép teljesítmény, hiszen a csapat mindössze három éve szerepel az élvonalban. Újoncok vagyunk az EHF-kupában, az elmúlt bajnoki idényben harcoltuk ki először a nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyezést, azaz bronzérmet szereztünk.

- Miben látja csapata erényeit?

- A mai modem kézilabdázás híve vagyok, amely az agresszív védekezésből induló gyors támadójátékon alapszik. Fiatal, sikerre éhes játékosok alkotják a csapatomat, akik maximálisan teljesítik az elvárásaimat.

- Ön "másodállásban" a román válogatott szövetségi kapitánya. Számít-e galati kézilabdázókra a nemzeti együttesben?

- Az Otelulból két játékos - Luminita és Lacramioara - az Európa-bajnokságon is lehetőséghez jutott. Megtették a magukét, akárcsak az egész román gárda. Kis híján az elődöntőbe jutottunk, de sajnos egy góllal alulmaradtunk a németekkel szemben.

- Milyennek tartja a magyar női kézilabdázást?

- A magyar csapat az elvárások alatt szerepelt a tavalyi Európa-bajnokságon, mert a legjobb játékosok hiányoztak a válogatottból. A nemzetközi kupákban már évek óta tarolnak a magyar klubcsapatok, a Debrecen, a Ferencváros és a Vasas Európa legjobb együttesei közé tartoznak.

- Hogyan látja csapata esélyeit?

- Kétségtelen: a papírforma a DVSC-Symphonia továbbjutását sejteti, de ha szoros eredményt érünk el Debrecenben, akkor a hazai közönségünk előtt kiharcolhatjuk a továbbjutást.

- Azt beszélik, hogy félelmetes az ottani szurkolótábor.

- Általában 3000-3500 néző látogatja mérkőzéseinket, de jóval visszafogottabban szurkolnak, mint a debreceniek. Állítom, hogy kézilabdameccseken Európa-szerte páratlan az a fantasztikus hangulat, amit a debreceni csapat szurkolói teremtenek. 1990-ben - még a Iasi együttes edzőjeként - tapasztaltam, hogy fergeteges buzdításukkal belehajtják kedvenceiket a győzelembe.


Kiripolszky Tamás - Bereczki Attila

Forrás: Hajdú-bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 3., 19:59

Győzelem Békéscsabán

Húsz percig volt szoros a Békéscsaba elleni mérkőzés, a folytatásban a DVSC SCHAEFFLER fokozatosan növelte előnyét és végül kilenc góllal győzött. Tovább...

május 1., 17:00

Folytatás a Viharsarokban

Május 3-án, szombaton 18 órakor az ősi rivális, Békéscsaba otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az MKSZ YouTube-csatornáján lehet élőben követni. Tovább...

április 26., 18:55

Kiütéses győzelem a Mosonmagyaróvár ellen

A DVSC SCHAEFFLER a játék minden elemében felülmúlta a Mosonmagyaróvárt. 17 gólos győzelem lett a vége. Tovább...

április 24., 17:00

A Mosonmagyaróvár következik

A megszokottnál korábban, szombaton 16.30-kor kezdődik a DVSC SCHAEFFLER - Motherson-Mosonmagyaróvár rangadó a Hódosban. A találkozót az M4 Sport+ csatorna élőben közvetíti. Tovább...

április 19., 19:16

Esélyeshez méltón

Kiváló kapusteljesítmény, hatékony szélsőjáték, tizenhárom gólos győzelem. Alaposan visszavágott a DVSC SCHAEFFLER az őszi döntetlenért a Budaörsnek. Tovább...