Jeddi Mária (Bocsiné)

Elhunyt Jeddi Mária

Rövid, súlyos betegség után péntek hajnalban meghalt a DVSC kétszeres EHF Kupa-győztes átlövője, Jeddi Mária. Augusztus 19-én lett volna 56 éves...

2021. augusztus 13. - dvsckezilabda.hu (Bereczky Attila)

Manyi klublegenda volt, az egyik jelképe annak, amit a DVSC jelent! Kétszer nyert a csapattal EHF Kupát, 356 tétmeccsen 1492 gólt szerzett, ezzel harmadik klubunk örökranglistáján. A magyar válogatottban 65 alkalommal szerepelt, 146-szor volt eredményes címeres mezben.

Hogy is lettünk barátok?

Nem volt túl hosszú folyamat. Azzal a jellegzetes, "Manyis" mosolyoddal jöttél felém az Aranybika Bartók Termében, öt nappal az elveszített KEK döntő után. 1992 áprilisát írtuk, te pedig odaléptél hozzám és megöleltél. "Nagyon szépet írtál rólunk, köszönjük" - mondtad, én pedig zavartan álltam egyik lábamról a másikra, meglepett az ünnepelt sztár közvetlensége, őszinte szeretete.

Az azóta eltelt majd három évtizedben összefonódott a sorsunk. Volt, hogy naponta találkoztunk, máskor hónapokig nem láttuk egymást, de mindig tudtunk a másikról, mindig örültünk egymásnak.

Emlékszem az utolsó találkozásra is, a belvárosi bank előtt futottunk össze. Ugyanúgy mosolyogtál, ugyanúgy öleltél meg, mint akkor, 1992-ben.

Aztán már csak a rossz híreket hallottam. A lányok, az egykori csapattársak még tudtak veled találkozni, Gyula ott volt melletted, mint életed minden fontos pillanatában. Neked szurkoltunk, mint annyiszor a nagy meccseken, amelyeket a te góljaiddal nyertünk meg!

Ezúttal nem volt esély, legyűrt a gyilkos kór!

Úgy fogok emlékezni Rád, ahogy 1992-ben megöleltél, ahogy a góljaid után a levegőbe csaptam, ahogy felemelted az EHF Kupát.

Egy biztos, elfeledni sosem foglak!

"Örökre velünk maradsz,

őrizzük mosolyodat."

Jeddi Máriát a DVSC Kézilabda Kft. és a DVSC Egyesület saját halottjának tekinti!


Bereczky Attila

Forrás: dvsckezilabda.hu

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...