Gálaelőadással búcsúztatta az óévet a DVSC SCHAEFFLER. 18 góllal verte a Kisvárdát a Loki, így továbbra is százszázalékos a bajnokságban.
2025. december 30., 20:09 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Szeretik az emberek ezeket az év végi, előszilveszteri kézilabdameccseket. Ezúttal is szépen megteltek a lelátók és akik eljöttek nem is bánták meg. Pedig félő volt, hogy a hosszú tétmérkőzés nélküli időszak, na meg a világbajnokság után esetleg visszafogottabban teljesít majd a csapat, de az emiatt aggódók hamar megnyugodhattak. A meccs elején erősen jobbra lejtett a debreceniek támadósora. Hámori és Toublanc páros kapcsolatából sorra jöttek a gólok, ez pedig megalapozta a későbbi jó folytatást. A DVSC SCHAEFFLER legalább két fokozattal gyorsabban játszott, mint ellenfele, így nem csoda, hogy már a félidőben tíz góllal vezetett, úgy, hogy mindössze tíz gólt kapott.
A második játékrész elején, pár perc alatt 14-re nőtt a különbség a két csapat között, így a folytatásra nem sok kérdés maradt. Szilágyi Zoltán a hátralévő időszakban kedvére kísérletezhetett és próbált mindenkinek játéklehetőséget adni. Például a nemrégiben igazolt Ivancok-Soltic is igyekezett igazolni, hogy hasznára lehet majd a csapatnak. Az első három lehetőségéből három gólt szerzett. De a csapat valamennyi tagja kitett magáért. Ha már ilyen sokan kilátogattak az év utolsó meccsére, a lányok megtisztelték azzal a szurkolóikat, hogy mindent beleadtak. A DVSC SCHAEFFLER igazi gálaelőadást tartott a kellemes ellenfélnek bizonyuló Kisvárda ellen. Jó előjel ez a zsúfolt január előtt.
Debrecen, 1400 néző. V: Haskó, Natkai
DVSC: RYDE - TOUBLANC 7, HÁMORI 3, TÓVIZI 3, THORLEIFSDÓTTIR 4, JOVOVICS 5 (4), Petrus. Csere: Placzek (kapus), SZABÓ N. 3 (1), Sercien-Ugolin 3, Juhász K. 1, Grosch 1, Hornyák D., Ivancok-Soltic 3, VÁMOS M. 3, Csernyánszki 2. Edző: Szilágyi Zoltán
KISVÁRDA: Pásztor B. - CSÁKI L. 3, Kovalcsik B. 2, Markovic 4 (3), Szabó Lili 2, E. Novak, Mérai 2. Csere: Christe (kapus), Gyimesi, POCZETNYIK 6, Agócs 1, Karnik Sz., Győri V., Karé, Roszoha, Gém. Edző: Józsa Krisztián
Az eredmény alakulása: 7. perc: 5-2. 10. p.: 8-3. 17. p.: 12-6. 25. p.: 17-8. 35. p.: 25-12. 42. p.: 30-16. 58. p.: 37-20.
Kiállítások: -, ill. 2 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/3.
Szilágyi Zoltán: - Régóta nem játszottunk már tétmeccset, ilyenkor mindig van egy kis izgalom az emberben, hogy vajon hogy térünk vissza. A lányok hamar megnyugtattak, a meccs elejétől kezdve nagy sebességgel játszottunk, a védekezésünk jól működött és támadásban is hatékonyak voltunk. Jó volt mosolygós kézilabdázókat látni a pályán, élveztük a játékot és annak külön örülök, hogy mindenkinek tudtam lehetőséget adni. Bízom benne, hogy ez a lendületes, magabiztos játék sokáig jellemző lesz ránk.
Józsa Krisztián: - Debrecenben komoly építkezés zajlik, s most a saját bőrünkön tapasztalhattuk, milyen egy BL-csapat ellen játszani. Amikor a támadójátékunk működött, akkor a védekezésünk nem volt jó, amikor jobban védekeztünk, nem tudtunk gólt lőni. Nekünk más céljaink vannak mint a Lokinak, igyekszünk arra fókuszálni a jövőben.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
tegnap, 17:16
Esélyt sem adott az Esztergomnak a DVSC SCHAEFFLER a forduló rangadóján. A meccs elejétől kezdve koncentrált, magabiztos teljesítményt nyújtott a csapat, így végül nagy különbséggel nyert. Tovább...
február 27., 18:00
Az Európa Ligában remeklő esztergomi csapatot fogadja szombaton 15 órakor a Hódosban a DVSC SCHAEFFLER. Harmadik a negyedik ellen, igazi bajnoki rangadó jön! Tovább...
február 22., 16:25
Ismét szoros mérkőzést játszott egymás ellen a DVSC SCHAEFFLER és az OTP Group Buducnost, de csakúgy mint Montenegróban, most is mi örülhettünk a végén. Győzelemmel zártuk a csoportkört. Tovább...
február 21., 16:00
Február 22-én, vasárnap 14 órakor a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen zárja a BL-csoportkört a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...
február 18., 20:01
A meccs elejétől kezdve koncentráltan és magabiztosan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER és végül 11 gólos győzelmet aratott a Vasas otthonában. Tovább...