NBI 2010/2011DVSC-Korvex-FTC RightPhone 29-34

Elszántan, de nem elbizakodottan

A Fradi elleni idegenbeli siker után pénteken regeneráló edzést tartott Köstner Vilmos, a hétvégére pedig pihenőt kaptak a játékosok. Így ma délelőtt frissen kezdte el a csapat az elődöntő második meccsére való felkészülést.

2011. április 11., 15:43 (BA)

– Jól játszott a csapat a Kőbányai úton, talán az idény legjobb teljesítményét nyújtottuk főként a második félidőben, amikor 23 gólt lőttünk a Fradinak – mondta Köstner Vilmos vezetőedző. – Persze pontosan tudjuk, hogy ez csak az első lépés volt, hazai pályán is nyernünk kell, ehhez pedig százszázalékos koncentrációra lesz szükségünk. A ferencvárosiak vasárnap a KEK-elődöntőben bizonyították, hogy túljutottak a kudarcon, remek játékkal nyertek Metzben, s ezzel is igazolták, hogy jó formában vannak. Remélem, mi is át tudjuk menteni csütörtöki formánkat, mert az biztos, hogy nagy meccset játszunk. A lényeg, hogy elszántan, de cseppnyi elbizakodottság nélkül készülünk.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...